Barion Pixel
  

Vitaminokkal lepte meg a gyerekeket a PatikaPlus Gyógyszertárak



 

A programra a Köfém kultúrházban került sor, ahol egy „élménynapon” vehettek részt a támogatott fiatalok.

 

A rendezvényen a gyerekeket Dr. Bubó Színháza várta, s a PatikaPlus által felajánlott 50 doboz vitamin (összesen 175.000 Ft értékben). – tudtuk meg Bíró Beátától, a Székesfehérvári Öreghegyi Karitasz Csoport vezetőjétől, aki figyelmünkbe ajánlott néhány „bölcsességet” Dr. Bubótól:

 

“Állapíts meg bátran bármilyen bajt, előtt vagy utóbb majdcsak beszerzi a beteg!”

“Tartsd szem előtt: az erős szervezet még az egészséget is képes legyőzni!”

“Az elmegyógyász csak akkor tévedhet nagyot, ha nem állapít meg semmit.”

“Sosem szabad a lázat annyira enyhíteni, hogy a beteg kihűljön!”

“A baj akkor válik jelentéktelenné, ha a beteggel egy nagyobbat is sikerül beszereztetni.”

“Feltűnési viszketegséged akkor múlik, ha a másikét kell vakarnod.”

“Ne terjessz el egy ragályt csak azért, hogy legyen mit megfékezned!”

“Ha az amputálást akarod gyakorolni, próbálkozz a százlábúval!”

“Némely betegség akkor gyógyítható a legjobban, ha távol tartod az orvost.”

“Sok esetben már az is számottevő, ha az orvos életben marad!”

 

„Reméljük, hogy ez a színházi élmény hosszú ideig örömöt és mosolyt csal az szívekbe, s külön köszönjük a PatikaPlus Gyógyszertáraktámogatását, melynek nagyon örültek a gyerekek!” – mondta Bíró Beáta.


Tetszett a cikk?
 

2020. február 17.

Hasonló cikkek

„Szemviszketés, könnyezés: mi segít tényleg?” – szemcseppek típusai közérthetően

A szemviszketés és könnyezés mögött leggyakrabban allergia áll (különösen szezonban), de okozhatja száraz szem, irritáció (szél, füst, képernyő), ritkábban fertőzés is. Azért fontos jól “belőni” az okot, mert más segít igazán: allergiánál célzott antiallergiás csepp, száraz szemnél műkönny, fertőzés gyanújánál pedig orvosi vizsgálat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Allergia a gyereknél: mikor gyanús, mikor irány orvos?

Gyerekeknél az allergia sokféle formában jelentkezhet: van, amikor „csak” elhúzódó orrfolyás és tüsszögés, máskor visszatérő szemviszketés, bőrkiütés vagy köhögés. A nehézség az, hogy a tünetek könnyen összekeverhetők megfázással vagy irritációval – viszont a jó hír, hogy néhány jel alapján elég jól lehet gyanakodni, és időben lépni.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

HPV-szűrés és jelentősége fiatal felnőtteknél

A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori fertőzés: sokan úgy is átesnek rajta, hogy nem is tudnak róla. A legtöbb esetben az immunrendszer néhány hónap–1-2 év alatt „eltakarítja” a vírust, ugyanakkor ha egy magas kockázatú HPV-típus tartósan megmarad, hosszabb idő alatt rákmegelőző állapotot, majd bizonyos esetekben daganatot is okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom