Barion Pixel
  

Számítógépeket ajándékozott a PatikaPlus a Váci Mihály Technikumnak



Nagysebességű háttértárolóval felszerelt ötven darab számítógépet és hozzájuk tartozó új monitorokat, billentyűzetet adományozott a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium számára a PatikaPlus Gyógyszertárak. A már „hadrendbe” állított gépeket hivatalosan kedden adták át az intézmény számára.

 

„A jövő munkaerejének a versenyképessége itt, az iskolapadban dől el. A PatikaPlus Gyógyszertárak nagyon fontosnak tartja, hogy megfelelő színvonalú eszközök álljanak a fiatalok rendelkezésére, hiszen ez a naprakész és piacképes tudás elsajátítását, végső soron pedig a jó munkahely megtalálását segíti.” – fogalmazott a számítógépek keddi átadásán Temesvári Márta, a PatikaPlus Gyógyszertárak marketingvezetője, miközben a diákok „birtokba vették” az adományként érkezett gépeket.

 
A magyar tulajdonú gyógyszertárhálózat tavaly már 34 asztali gépet, monitort, egeret és klaviatúrát adott az oktatási intézménynek, és mivel látták, hogy nagyon jó helyre kerültek az adományok, ezért most újabb 50 darab, teljesen felújított, gyors SSD háttértárolóval ellátott Dell számítógéppel és teljesen új Samsung monitorokkal lepték meg a székesfehérvári technikumot.


„A Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumnak kiváló a kapcsolata a PatikaPlus Gyógyszertárakkal. A tőlük érkezett számítástechnikai eszközöket az iskola alapítványa kapta tavaly és idén is, és természetesen oktatási célokra használjuk ezeket a gépeket. Nem csak informatikaórákon, hanem például a kompetenciamérések, a szakmai vizsgák interaktív részének lebonyolításában is fontos szerep hárul rájuk.” – mondta kérdésünkre Némethné Erki Tímea, a Váci Technikum igazgatója, aki megköszönte a cég támogatását: az összesen 84 számítógép óriási segítséget jelent, hiszen immár az iskola harmadik számítástechnika termét is felújíthatják a Váci Mihály Technikumban.

 

(Házi Péter - szekesfehervar.hu)

 


Tetszett a cikk?
 

2025. április 09.

Hasonló cikkek

MRSA – A szuperbaktérium, mely ellenáll az antibiotikumoknak

„A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni” című cikk után külön figyelmet szenteltem az említett anyagban szereplő „Staphylococcus aureus”-nak, mely után több olvasó jelezte, hogy kíváncsi az „MRSA”-ra is, amiről korábban csak érintőlegesen szóltam. Ezért jöjjön most ez a baktérium és nézzük meg, miért is nevezik "szuperkórokozónak" és hogyan védekezhetünk ellene?

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 19.

Hasfájás: Mi okozza, hogyan csillapítható és mikor kell orvoshoz fordulni?

Ha már a múltkor szót ejtettem a fogfájásról és fejfájásról, következzen most a hasfájás, amire szintén ajánlott felkészülni, ha nyaralni indulunk – és „úgy egyébként is”. Ez a panasz bármely életkorban előfordulhat. Lehet enyhe, múló kellemetlenség, de akár súlyos betegség jele is. A has több szervet is magába foglal, ezért a fájdalom okának pontos megállapítása olykor nem egyszerű. Cikkemben bemutatom a leggyakoribb kiváltó tényezőket, a fájdalom csillapításának lehetőségeit, és azt is, mikor nem érdemes halogatni az orvosi vizsgálatot.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 19.

Fejfájás: Okai, típusai és hatékony csillapítási módjai

A fejfájás az egyik leggyakoribb panasz, mely kortól, nemtől függetlenül bárkit érinthet. Változó intenzitású és jellegű lehet: néha tompa nyomásként, máskor éles, lüktető fájdalomként jelentkezik. Bár legtöbbször ártalmatlan, néha komolyabb probléma tünete is lehet. Fontos megérteni, mi állhat a hátterében, és hogyan enyhíthetjük hatékonyan. Főként fontos ez most, ahogy egyre többen indulnak útnak, hogy megérdemelt nyári pihenőjüket élvezzék.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 19.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!