Barion Pixel
  

Rászoruló gyerekek táboroztatását támogatta a PatikaPlus



 

Tavasszal adtunk hírt adtunk hírt arról, hogy húsvét alkalmából gumicukor vitaminokat, sonkát, kalácsot, édességeket, tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokat osztottak szét nyolcvan rászoruló családnak a Székesfehérvár-Öreghegyi Plébánián. Az ajándékok között megtalálható volt a PatikaPlus Gyógyszertárak felajánlása (150 doboz gumicukor vitamin) és az Alba Fehérvár kosárlabda- és kézilabda csapatának adománya (sonka, csokoládé) is.

 

A támogatók akkor arról tájékoztatták a sajtó képviselőit, hogy e naptól fogva rendszeresen segíteni fogják a körzetben élő rászorulókat, s ennek érdekében szoros együttműködést alakítanak ki a helyi karitásszal. Ennek egyik állomásaként karolták fel a héten megrendezett karitász tábort is.

 

A napközi jellegű táborban közel 50 gyermek vett részt a 8-14 éves korosztályból. Természetesen kaptak reggelit, tízórait és háromfogásos ebédet is. (Ez utóbbira a Zentai Úti Általános Iskolában került sor.) A karitász labdákat és tollakat is vásárolt a fiataloknak, a PatikaPlus Gyógyszertárak pedig 50 doboz gumicukor vitaminnal és játékokkal lepte meg őket.

 

 

A programról szóló cikk elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2021/08/07/az-alba-fehervar-kosarasai-szorakoztattak-a-taborozo-gyerekeket


Tetszett a cikk?
 

2021. augusztus 09.

Hasonló cikkek

„Szemviszketés, könnyezés: mi segít tényleg?” – szemcseppek típusai közérthetően

A szemviszketés és könnyezés mögött leggyakrabban allergia áll (különösen szezonban), de okozhatja száraz szem, irritáció (szél, füst, képernyő), ritkábban fertőzés is. Azért fontos jól “belőni” az okot, mert más segít igazán: allergiánál célzott antiallergiás csepp, száraz szemnél műkönny, fertőzés gyanújánál pedig orvosi vizsgálat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Allergia a gyereknél: mikor gyanús, mikor irány orvos?

Gyerekeknél az allergia sokféle formában jelentkezhet: van, amikor „csak” elhúzódó orrfolyás és tüsszögés, máskor visszatérő szemviszketés, bőrkiütés vagy köhögés. A nehézség az, hogy a tünetek könnyen összekeverhetők megfázással vagy irritációval – viszont a jó hír, hogy néhány jel alapján elég jól lehet gyanakodni, és időben lépni.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

HPV-szűrés és jelentősége fiatal felnőtteknél

A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori fertőzés: sokan úgy is átesnek rajta, hogy nem is tudnak róla. A legtöbb esetben az immunrendszer néhány hónap–1-2 év alatt „eltakarítja” a vírust, ugyanakkor ha egy magas kockázatú HPV-típus tartósan megmarad, hosszabb idő alatt rákmegelőző állapotot, majd bizonyos esetekben daganatot is okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom