Az antibiotikum-rezisztencia problémája sajnos globálisnak mondható. Ez egy olyan jelenség, mely során a betegségeket okozó baktériumok, gombák, egysejtű paraziták és más mikroorganizmusok ellenállnak azoknak az antibiotikumoknak, amelyeket az elpusztításukra próbálunk bevetni.
Az antibiotikumok a fertőzések elleni gyógyszeres védekezés fő vonalát jelentik.
Az első ismert antibiotikum az arzfenamin (egykori neve: Salvarsan) volt, melyet 1910-ben vezettek be. Ezzel kezelték a szifiliszt is.
Ezt követte a szulfonamidokhoz sorolt prontozil 1932-ben, amit 1935-ben vezettek be. (1939-ben Nobel-díjat kapott érte Gerhard Domagk, aki felfedezte társaival.) Ezt követően nagyon sok kutatás kezdődött el e témában.
Az első kereskedelmi forgalomban is kapható antibiotikumot Rene Dubos fedezte fel a második világháború küszöbén. Ez a Bacillus brevis által termelt gramicidin volt, melyet sebek és fekélyek kezelésére is használtak.
A legismertebb antibiotikum valószínűleg a penicillin, amely Alexander Fleming nevéhez kötődik. E gyógyszert 1928-ban fedezte fel, de csak 1942-ben kezdték el igazán használni, mivel nagyon nehéz volt előállítani: kémiai módszerekkel nem tudták, hanem penészgombák kellettek hozzá.
Ekkor kezdődött el az antibiotikumok fénykora. Egyre több és több antibiotikumot fedeztek fel.
Jelenleg körülbelül nyolcezer antibiotikumos hatású anyagot ismerünk, melyek közül nyolcvanat használunk gyógyszerként.
És sajnos rohamosan terjed az antibiotikum-rezisztencia is, mivel nagyon sokan felelőtlenül nyúlnak ehhez a segítséghez. Ettől várják a teljes gyógyulást akkor is, ha az adott probléma ellen nem hatásos, és közben nem tartják be az antibiotikumokkal kapcsolatos előírásokat sem.
A WHO nemrégiben közzétett jelentésében ez áll: „Nincs idő a várakozásra: hacsak nem reagálunk azonnal, az antibiotikum-rezisztenciának katasztrofális következményei lesznek egy generáción belül. Meg kell védeni a jövőt az antibiotikum-rezisztens fertőzésektől.”
A „katasztrófa” abban rejlik, hogy így nemcsak a bakteriális fertőzések kezelése kerül veszélybe – gondolok itt például a tüdőgyulladásra, a vérmérgezésre, a tuberkolózisra stb. -, hanem olyan orvosi beavatkozások is, mint a transzplantációk, a rákterápiás kezelések, a koraszülöttek ellátása, az invazív sebészeti beavatkozások, immunszuppressziós eljárások.
A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:
A szemviszketés és könnyezés mögött leggyakrabban allergia áll (különösen szezonban), de okozhatja száraz szem, irritáció (szél, füst, képernyő), ritkábban fertőzés is. Azért fontos jól “belőni” az okot, mert más segít igazán: allergiánál célzott antiallergiás csepp, száraz szemnél műkönny, fertőzés gyanújánál pedig orvosi vizsgálat.
Gyerekeknél az allergia sokféle formában jelentkezhet: van, amikor „csak” elhúzódó orrfolyás és tüsszögés, máskor visszatérő szemviszketés, bőrkiütés vagy köhögés. A nehézség az, hogy a tünetek könnyen összekeverhetők megfázással vagy irritációval – viszont a jó hír, hogy néhány jel alapján elég jól lehet gyanakodni, és időben lépni.
A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori fertőzés: sokan úgy is átesnek rajta, hogy nem is tudnak róla. A legtöbb esetben az immunrendszer néhány hónap–1-2 év alatt „eltakarítja” a vírust, ugyanakkor ha egy magas kockázatú HPV-típus tartósan megmarad, hosszabb idő alatt rákmegelőző állapotot, majd bizonyos esetekben daganatot is okozhat.
