Barion Pixel
  

Meglepődsz, mi mindenre jó a bojtorján!



 

 

A bojtorján (Arctium lappa) az egész világon elterjedt kétnyári növény. Európa, Ázsia mérsékelt égövén őshonos. Hazánkban szinte mindenhol találkozhatunk vele az útszéleken, vasúti sínek mentén, erdőkben, mezőkön, folyópartokon, kerítések mellett.

Szereti a nitrogénben gazdag talajt. 60-150 cm magasra nő, gyökere akár 60 cm hosszú is lehet. Gyökeréről azért fontos részletesen is beszélnünk, mert gyógyászati célokra főként ezt a részt használják. A gyökér karószerű, 3 ujjnyi vastag, és függőlegesen hasít a talajba.  Október-április között gyűjtik be az első éves, még nem virágzó növény gyökerét, mely húsos, tömör, belül fehér, kívül szürkésbarna, szagtalan - és keserű ízű.

A másodéves növény, mely virágot hoz, már nem alkalmas gyógyításra, mert olyankor a gyökér már szivacsossá válik, majd üreges lesz és pudvás szerkezetű. Az ötcimpájú, hosszú kocsányon ülő virágok július-szeptember közepén nyílnak, bíbor vagy rózsaszín színűek, ernyős fürtöt képeznek – szebbé varázsolva az egyébként jellegtelennek tűnő növényt. Termése szőrös, bordázott.

 

Meglepődsz, mi mindenre jó a bojtorján!

Tele van ásványi anyaggal (Fotó: commons.wikimeda.org)
 

A bojtorján (népies nevén: lapu, útszéli lapu, keserűlapu, buzogáncs, bogáncs, ragadvány, ragadáncs és nagybojtorján) inulint, nyálkaanyagokat, nyomokban illóolajakat, szeszkviterpén-lakton keserűanyagot, poliineket, kávésavszármazékokat, triterpéneket tartalmaz.

 

Nagyon sok ásványi anyag van benne, melyek közül nagyon fontos a vas, a réz, a magnézium, a foszfor, a mangán, a kálium, a cink, a kalcium, a B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, B12-, C- és E-vitamin. Fontos hatóanyaga az arktiopikrin.
A témában írt cikk elolvasható az alábbi linkre kattintva:
https://fmc.hu/2020/02/25/fiatalit-gyogyit-fajdalmat-csillapit-meglepodsz-mi-mindenre-jo-a-bojtorjan/

Tetszett a cikk?
 

2020. március 16.

Hasonló cikkek

„Szemviszketés, könnyezés: mi segít tényleg?” – szemcseppek típusai közérthetően

A szemviszketés és könnyezés mögött leggyakrabban allergia áll (különösen szezonban), de okozhatja száraz szem, irritáció (szél, füst, képernyő), ritkábban fertőzés is. Azért fontos jól “belőni” az okot, mert más segít igazán: allergiánál célzott antiallergiás csepp, száraz szemnél műkönny, fertőzés gyanújánál pedig orvosi vizsgálat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Allergia a gyereknél: mikor gyanús, mikor irány orvos?

Gyerekeknél az allergia sokféle formában jelentkezhet: van, amikor „csak” elhúzódó orrfolyás és tüsszögés, máskor visszatérő szemviszketés, bőrkiütés vagy köhögés. A nehézség az, hogy a tünetek könnyen összekeverhetők megfázással vagy irritációval – viszont a jó hír, hogy néhány jel alapján elég jól lehet gyanakodni, és időben lépni.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

HPV-szűrés és jelentősége fiatal felnőtteknél

A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori fertőzés: sokan úgy is átesnek rajta, hogy nem is tudnak róla. A legtöbb esetben az immunrendszer néhány hónap–1-2 év alatt „eltakarítja” a vírust, ugyanakkor ha egy magas kockázatú HPV-típus tartósan megmarad, hosszabb idő alatt rákmegelőző állapotot, majd bizonyos esetekben daganatot is okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom