Barion Pixel
  

Licsi: vágykeltő, kedélyjavító és fogyasztó



 

A licsiről már a múltkor írtam, hogy nagyon elterjedt és kedvelt gyümölcs – Kínán kívül - Indiában, Vietnam északi részén, a Fülöp-szigeteken, Latin-Amerikában, Ausztráliában, Új-Zélandon is. A Réunion szigeten 1764-ben kezdték meg a termesztését Joseph-François Charpentier de Cossigny de Palma-nak köszönhetően, majd Madagaszkárra is „átvándorolt”, s ez utóbbi lassan fő termelővé vált.

Licsi: vágykeltő, kedélyjavító és fogyasztó

Több száz éves hagyománya van a termesztésének (Fotó: en.wikipedia.org)

Kínában a licsifák tavasszal virágoznak és nyáron hoznak termést. Termőterületén szinte minden részét hasznosítják: a termésen kívül a levelét, a kérgét, sőt, még a gyökerét is, melyet a gyógyászat kiemelkedő fontosságúnak tart.

A licsiben nagyon sok vitamin, rost, antioxidáns található, mely egészségügyi szempontból rendkívül előnyös. Több C-vitamin van benne, mint a citromban vagy a narancsban, (100 g-ban 72 mg – 87 %) és ez segíti a sebgyógyulást, a csontok, fogak épségének megőrzését. Napi 4-5 licsi már fedezi a szervezet napi C-vitamin szükségletét.

Licsi: vágykeltő, kedélyjavító és fogyasztó

C vitaminban rendkívül gazdag (Fotó: exoticfruitbox.com)

Jelentős mennyiségű a kálium-tartalma is, és több rostot juttat a szervezetünkbe, mint egy alma (100 g-ban 1,3 g rost). Kalciumban (5 mg – 1%), magnéziumban (10 mg – 3 %), foszforban (31 mg  4 %) is gazdag. A réz, mangán (0,055 mg), folsav és a C-vitamin szabályozza a vérkeringést.

Nagy mennyiségű béta-karotint is tartalmaz: ez erősíti az immunrendszert, javítja a máj és egyéb szervek működését. Csekély mennyiségben B1-vitamint is tartalmaz.

Energiatartalma: 66 kcal, 276 kj/100 gramm! 100 g gyümölcs 16,5 g szénhidrátot, 0,4 g zsírt és 0,8 g fehérjét juttat szervezetünkbe. – Mivel nem tartalmaz telített zsírokat, és rostban gazdag, kiváló étek a fogyni kívánóknak!

Licsi: vágykeltő, kedélyjavító és fogyasztó

Fogyni akarsz? Egyél sok licsit! (Fotó: techiboys.com)

A licsiben lévő flavonoid és quercetint antioxidánsok a  szívbetegség és a rák gyógyításában nyújthat segítséget: a sejtek károsodhatnak a szabad gyökök miatt, ám az antioxidánsok védelmet nyújtanak.

Az említett tápanyagok és szerves vegyületek miatt több országban egészségügyi és gyógyászati célokra is használják a licsit. Őshazájában legendák szólnak arról, hogy milyen hatásos kedélyjavító (depresszió esetén gyakran nyúlnak hozzá), egészségmegőrző és vágykeltő!

A francia tudósok pedig kutatásokkal bebizonyították, hogy a licsi minden eddig ismert növénynél többet tartalmaz a növényi polifenolokból, amelyek a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében, a koleszterinszint, valamint a vérnyomás csökkentésében kulcsfontosságú szerepet játszanak.

 

A  cikk folytatása (receptekkel) elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2019/05/25/licsi-vagykelto-kedelyjavito-es-fogyaszto-ezeket-a-recepteket-probald-ki/


Tetszett a cikk?
 

2019. május 31.

Hasonló cikkek

„Szemviszketés, könnyezés: mi segít tényleg?” – szemcseppek típusai közérthetően

A szemviszketés és könnyezés mögött leggyakrabban allergia áll (különösen szezonban), de okozhatja száraz szem, irritáció (szél, füst, képernyő), ritkábban fertőzés is. Azért fontos jól “belőni” az okot, mert más segít igazán: allergiánál célzott antiallergiás csepp, száraz szemnél műkönny, fertőzés gyanújánál pedig orvosi vizsgálat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Allergia a gyereknél: mikor gyanús, mikor irány orvos?

Gyerekeknél az allergia sokféle formában jelentkezhet: van, amikor „csak” elhúzódó orrfolyás és tüsszögés, máskor visszatérő szemviszketés, bőrkiütés vagy köhögés. A nehézség az, hogy a tünetek könnyen összekeverhetők megfázással vagy irritációval – viszont a jó hír, hogy néhány jel alapján elég jól lehet gyanakodni, és időben lépni.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

HPV-szűrés és jelentősége fiatal felnőtteknél

A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori fertőzés: sokan úgy is átesnek rajta, hogy nem is tudnak róla. A legtöbb esetben az immunrendszer néhány hónap–1-2 év alatt „eltakarítja” a vírust, ugyanakkor ha egy magas kockázatú HPV-típus tartósan megmarad, hosszabb idő alatt rákmegelőző állapotot, majd bizonyos esetekben daganatot is okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom