Barion Pixel
  

Látott már náthás koalát? Eukaliptuszt a megfázásra!



 

 

Ugyan a naptár szerint egyre inkább közeledik a tavasz, azért néhány hetet még biztosan várnunk kell az első langyos, virágillatba burkolózó napsugarakra. Immunrendszerünk mostanra már igencsak legyengült, így a nagy sebességgel terjedő vírusok komoly veszélyt jelenthetnek még az egészséges szervezetre is a zárt közösségi helyeken, például a tömegközlekedési eszközökön.

 

A felső légúti megbetegedések kezelése – természetesen

 

A felső légúti megbetegedések enyhítésében hatékony segítséget nyújtanak azok a készítmények, amelyek az orvosi hatóanyagok mellett, több száz éve alkalmazott, a természetben megtalálható összetevőket is tartalmaznak.

 

„A baktérium- és vírusölő hatásáról is ismert citromot például fejfájás, torokfájás és láz esetén alkalmazzák sikerrel, a sajátos illatú, csípős, keserű ízű gyömbért pedig forrázatként a hányinger és szédülés enyhítésére használják” – kezdte dr. Kovács Viktória fül-orr-gégész, audiológus főorvos. „A megfázás alatt az egyik leggyakoribb panasz az orrdugulás, amely főként az éjszakai pihenést nehezíti meg. Ennek megszüntetését az eukaliptusz és mentolkivonat biztosíthatja” – tudtuk meg a doktornőtől, aki hozzátette, hogy a gyógynövények  mellett a méz is jó szolgálatot tehet betegség esetén.

 

Inhalálással a gyógyulásért

Míg például a citrom és a gyömbér beszerzése nem okoz különösebb gondot, az eukaliptusszal nem találkozhatunk minden piacon. Illóolaj formájában és különböző termékekben azonban megtalálható, így már csak arra kell figyelnünk, hogy a leghatásosabb készítményt válasszuk. Az eukaliptusz olajat és mentol illóolajat tartalmazó bedörzsölő kenőcs akár 8 órán keresztül biztosítja a könnyed légzést, sőt inhalálásra is használható. A gőzbe burkolózva a gyógynövények közvetlenül a légutakban fejtik ki jótékony hatásukat, és segítenek a panaszok csökkentésében, miközben még egy kicsit fel is melegedhetünk. Nem véletlen, hogy az inhalálás az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a megfázás tüneteink enyhítésére.

 

(Forrás: PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2019. január 21.

Hasonló cikkek

„Szemviszketés, könnyezés: mi segít tényleg?” – szemcseppek típusai közérthetően

A szemviszketés és könnyezés mögött leggyakrabban allergia áll (különösen szezonban), de okozhatja száraz szem, irritáció (szél, füst, képernyő), ritkábban fertőzés is. Azért fontos jól “belőni” az okot, mert más segít igazán: allergiánál célzott antiallergiás csepp, száraz szemnél műkönny, fertőzés gyanújánál pedig orvosi vizsgálat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Allergia a gyereknél: mikor gyanús, mikor irány orvos?

Gyerekeknél az allergia sokféle formában jelentkezhet: van, amikor „csak” elhúzódó orrfolyás és tüsszögés, máskor visszatérő szemviszketés, bőrkiütés vagy köhögés. A nehézség az, hogy a tünetek könnyen összekeverhetők megfázással vagy irritációval – viszont a jó hír, hogy néhány jel alapján elég jól lehet gyanakodni, és időben lépni.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

HPV-szűrés és jelentősége fiatal felnőtteknél

A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori fertőzés: sokan úgy is átesnek rajta, hogy nem is tudnak róla. A legtöbb esetben az immunrendszer néhány hónap–1-2 év alatt „eltakarítja” a vírust, ugyanakkor ha egy magas kockázatú HPV-típus tartósan megmarad, hosszabb idő alatt rákmegelőző állapotot, majd bizonyos esetekben daganatot is okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom