Barion Pixel
  

Jó tanácsok gyógynövények gyűjtéséhez



 

A gyógynövények gyűjtése és feldolgozása különleges szaktudást igényel. A vadon előforduló növényekből készült termékek minőségének biztosításához elengedhetetlen: a szakszerű növénygyűjtés, a begyűjtött növények megfelelő tárolása és feldolgozása.

 

A nem szakszerű növénygyűjtés a fogyasztóra és a természetre is veszélyt jelenthet, hiszen aszükséges ismeretek hiányában kockázatos növényekkel dolgozni. Halálos veszélyt jelenthet pl. a medvehagyma közé került gyöngyvirág. A növénygyűjtés során figyelni kell arra is, hogy a természetes állományt ne csökkentsük jelentősen. 

 

Veszélyeztetett, fokozottan védett fajok nem gyűjthetők

 

Körültekintően kell megválasztani a gyűjtés helyét is. Adott területen egy időben csak egyfajta növényt javasolt gyűjteni az esetleges keveredés elkerülése miatt. A növények gyűjtéséhez a terület tulajdonosától engedélyt kell kérni. Célszerű elkerülni a vegyszeres növényvédelemmel kezelt területeket, a szemétlerakó helyek közelét és a tartósan legelőnek használt területeket, illetve a forgalmas utak mentén előforduló növények gyűjtése sem ajánlott.

 

A gyógynövények gyűjtése nem károsíthatja a természetet. Lehetőség szerint csak a gyógyászati célból felhasznált növényi részt gyűjtsük, ne okozzunk növénypusztulást és felesleges növénykárosodást. Például a hársfavirág gyűjtésekor csak a hajtásvégeket metsszük le, ne az egész ágat, valamint azokat a kistermetű növényeket, amelyeknek a föld feletti virágos hajtását használjuk fel, ne tépjük ki gyökerestül a földből.

 

A növények ismerete segítséget nyújthat a gyűjtés időpontjának megválasztásához. A növényi részek gyűjtésére a napos, száraz időjárás és a harmatmentes napszakok a legmegfelelőbbek. A virágot teljesen kinyílt állapotban gyűjtsük. A leveleket rövid nyélrésszel együtt, kifejlett állapotukban kell gyűjteni. Csak az egészséges, fertőzésektől, rovarrágástól mentes leveleket gyűjtsük. A növények virágos-leveles hajtásainak gyűjtése leggyakrabban a virágzás korai fázisában történik.

 

A gyökereket kora tavasszal vagy ősszel lehet gyűjteni. A növények kérgét fiatalabb törzsekről, vastagabb ágakról kora tavasszal gyűjtsük. A rügyeket lombfakadás előtt célszerű szedni. A termések gyűjtése többnyire érett állapotban történik, ugyanakkor a csipkebogyót félérett állapotban szedik.

 

A magyarországi gyógynövénykincs rendkívüli természeti érték, ezért kiemelten fontos a természet igényeinek szem előtt tartása és a környezettudatos magatartás.

 

 

(Dr. Tóth Barbara szakgyógyszerész / PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2019. szeptember 02.

Hasonló cikkek

Célzott vitamin és étrendkiegészítő ABC: Mit mikor és miért érdemes szedni?

A vitaminok és étrendkiegészítők célzott alkalmazása segíthet pótolni azokat a tápanyagokat, melyekből étrendünk nem biztosít elegendőt — különösen a téli időszakban, stresszes életmódban, vagy, ha keveset tartózkodunk a szabadban. A következő ABC lista áttekintést ad a legfontosabb mikrotápanyagokról, szerepükről, forrásaikról és arról, mikor érdemes étrendkiegészítő formájában gondoskodni róluk.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 16.

Téli immunerősítés: hogyan óvjuk szervezetünket a hideg hónapokban?

Ahogy a hőmérő higanyszála csökken, a hideg levegő nemcsak a bőrünkre és az ízületeinkre hat, hanem az immunrendszerünkre is. A téli időszakban sokan tapasztalják, hogy gyakrabban kapnak el náthát, torokfájást vagy influenzaszerű megbetegedéseket. Szerencsére a tudományos kutatások alapján számos módszer létezik arra, hogy a szervezet természetes védelmét erősítsük és csökkentsük a betegségek kockázatát.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 16.

Hogyan védjük meg szív és érrendszerünket télen?

A téli hónapokban a hideg idő és a változó életmód komoly hatással lehet a szív‑ és érrendszerre. A hőmérséklet csökkenése, a kevesebb mozgás, a vitaminhiány és a stresszes ünnepi időszak együttesen növelheti a szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus vagy a magas vérnyomás kockázatát. Szerencsére tudományosan alátámasztott módszerekkel csökkenthetjük a veszélyt.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 16.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom