Barion Pixel
  

Intim egészség: a vizelésről



Naponta többször ürítünk vizeletet, anélkül, hogy figyelnénk rá. De vajon mit tudunk erről a veseműködés eredményeképpen bekövetkező, létfontosságú folyamatról?

 

Kevesebb vizeletet ürítünk, ha meleg van

 

IGAZ
Egy liter vizelet kb. 950 g vízből áll, míg a maradék mennyiség nátrium-, klorid-, kálium-, kalciumionokat, karbamidot (azaz ureát, mely a vizelet színét adja) és egyéb anyagcseretermékeket (urobilin, húgysav vagy az említett kreatinin) tartalmaz. Amikor meleg van, többet izzadunk, és így a szervezet másképp üríti ki a vizet – ami természetesen csökkenti a vizelet mennyiségét. Így minél inkább izzadunk, annál kevesebb vizeletet ürítünk, ha nem iszunk elég folyadékot.

 

Lehetőleg mindig ülve kell vizeletet üríteni

 

IGAZ
Ez a pozíció a megszokott, és természetesen kényelmesebb. Fő előnye, hogy lehetővé teszi jól kiüríteni a húgyhólyagot, és nem szükséges erőltetni a vizelést (nyomást gyakorolni), ami számos kiválasztószervi bántalom, fertőzés, vizeletszivárgás stb. elősegítője lehet. Emellett a közhiedelemmel ellentétben a WC-ülőkéktől nem lehet fertőzést kapni – még a rendben tartott, nyilvános WC-k esetében sem.

 

Ha hirtelen nevetésben törünk ki, mindenkinél bekövetkezhet vizeletszivárgás

 

HAMIS
Normális esetben a „retesz” zárva marad akkor is, ha hirtelen nagyot nevetünk. Amennyiben nem így történik, orvoshoz kell fordulni. Még ha csak alkalmanként észlelünk is ilyenkor szivárgást, jobb tisztázni az okot az orvossal, mert idővel egyre gyakoribbá és erősebbé szokott válni ez a tünet.

 

 

Forrás: Galenus

 

 


Tetszett a cikk?
 

2022. szeptember 16.

Hasonló cikkek

Tavaszi „könnyebb étkezés” 50+ korban: ami valóban segít

Vércukor, reflux, koleszterin szempontok – egyszerűen, reálisan

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 05. 04.

Pollen–keresztallergiák: miért viszket a szája bizonyos gyümölcsöktől?

Előfordult már, hogy tavasszal vagy kora nyáron beleharapott egy almába, őszibarackba vagy dinnyébe, és pár percen belül viszketni, bizseregni kezdett a szája, a nyelve, a szájpadlása? Sokaknál ez nem „furcsa véletlen”, hanem egy gyakori jelenség: pollen–étel keresztallergia, más néven pollen-food syndrome (PFAS) vagy orális allergia szindróma (OAS).

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 05. 04.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom