
Pókcsípések nyáron – Mire figyeljünk, mennyire veszélyesek és mit tehetünk ellenük?
Ma azzal fogunk foglalkozni, hogy vajon mennyire veszélyes a pókcsípés?
Melegfront idején és a nyár beköszöntekor életmentő is lehet, ha megfogadjuk a Magyar Kardiológusok Társaságának ajánlásait.
A 30 fok feletti nappali hőmérséklet az egész szervezetünket próbára teszi. Míg az egészségesek könnyebben alkalmazkodnak a meleghez, a betegek, pláne szívbetegek megszenvedik a nyarat. A hőség hatására ugyanis a perifériás erek kitágulnak, ami a szokásosnál is jobban terheli a szívet.
„Egyfelől az extrém meleg az egészséges szervezetben is okozhat komoly problémákat, a hősokk, hőguta a legsúlyosabb következménye, amikor a szervezet fehérjéi konkrétan „megfőnek”, ez pedig akár infarktusszerű tüneteket is okozhat az egyéb súlyos tünetek mellett. Ennek még semmi köze a szívhez, ilyenkor az egész szervezet hőháztartása borul fel és ez tragédiát okozhat.
Ami már közvetlenül a szív- és érrendszert érinti, hogy a meleg az ereket kitágítja. Ez koszorúérbetegeknek még akár jó is lehetne, viszont ez a szokásosnál is jobban megterheli a test motorját, a szívet, mivel a hőség nagyobb munkára készteti.
A vízháztartás is könnyen felborul, a szívelégtelenségben szenvedőknél amúgy is gyakori veseproblémák mellett ez különösen veszélyes – főleg a rendszeres vízhajtók szedése mellett. Ezért rendkívül fontos a folyadékpótlás, a kiszáradás ugyanis észrevétlenül megtörténhet. A szívbetegek többségénél érelmeszesedés áll fenn, az erek szűkebb “csatornákon”szállítják a vért. Az agy ugyan kiadja a parancsot, hogy több vért pumpáljon a szív, mert a szervezet nagyobb igénybevételnek van kitéve, csakhogy a szívkoszorúerek nem lesznek jobban átjárhatóak, a szív oxigénhiányos állapotba kerül és nem lesz képes követni a kívánt tempót” – figyelmeztet dr. Becker Dávid, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára.
„A mostani időjárás csökkenti a vérnyomást, vagy éppen vérnyomás-ingadozást okozhat, a gyógyszerek hatását is felerősítheti, ezért fontos megbeszélni a kezelőorvossal, változtassanak-e erre az időszakra az adagoláson, de semmiképpen se döntsünk magunk a készítmények elhagyásáról, csak mert éppen nincs panaszunk” – mondja a kardiológus, aki külön figyelmeztet a sportolás veszélyeire is.
„A szívbetegeknek is, akárcsak az egészséges embereknek szükségük van a rendszeres mozgásra, ám kánikula idején mindenkinek figyelnie kell, hogy ezt mikor teszi, és hogy ne vigye túlzásba.
Ilyenkor felerősödik az alapszabály: csak annyit, amennyi „sportosan” jólesik, vagyis a szívbetegeknek tartózkodnia kell az extrém megterheléstől! A folyadékhiány pillanatok alatt kialakulhat, de a fizikai megterhelés hatására nem csak vizet, hanem elektrolitokat is veszítünk. Többek között nátriumot, káliumot, kalciumot, magnéziumot és kloridot.
A hőség és az edzés megnöveli a szervezet elektrolit igényét, amit a folyadékkal együtt folyamatosan pótolni kell. Mindezek mellett is fontos megfogadni: ne ebben az időben teszteljük a határainkat vagy próbáljunk ki extrém megterhelő sportokat, és akárcsak a napozásra, itt is igaz az az aranyszabály: 11 és 15 óra között lehetőleg maradjunk az árnyékban” – teszi még hozzá a főtitkár.
Egészséges tanácsok a forró napokra
(Forrás: PatikaMagazin / Sensation Event&Congress)
Ma azzal fogunk foglalkozni, hogy vajon mennyire veszélyes a pókcsípés?
. Bár a darazsak nem csípnek ok nélkül, ha fenyegetve érzik magukat, fájdalmasan szúrnak.
A szúnyogcsípés nemcsak kellemetlen viszketést okoz, de bizonyos esetekben allergiás reakciót is kiválthat.