Barion Pixel
  

Gondoltad volna, hogy már most támadnak a kullancsok?



 

 

A tévhitekkel ellentétben a kullancsok nemcsak akkor jelentenek veszélyt, amikor meleg van, és a napsütéstől megrészegedve túrázunk egy sűrű, elhanyagolt erdőben. Ez az aprócska vérszívó bizony tökéletesen jól érzi magát hideg időben, esőben, rekkenő hőségben, és viharos szélben is.

 

Gondoltad volna, hogy már most támadnak a kullancsok?

Akár a játszótéren is megjelenhetnek (Fotó: netdoctor.co.uk)
 
 

Sőt, nemcsak dzsungeli körülményekre vágyik, hanem akár egy játszótéren is lesben állhat. Az egyik kedves barátnőm például tavaly a Halesz parkban ült le pár percre egy padra (pihegni kicsit), amikor felmászott rá egy kis jövevény, s szinte azonnal belemélyesztette magát a lábába. Amikor Zsuzsi észrevette, nagyon megijedt, mert eszébe jutott, hogy akár fertőzött is lehet a kis élősködő! A kullancsok ugyanis világszerte kb. 300 betegséget terjesztenek. Ezeknek viszont csak a töredéke veszélyes az emberre.

 

Mint dr. Csizmazia Péter csecsemő- és gyermekgyógyásztól megtudtam, két, egymástól tökéletesen különböző mikróba veszélyeztet bennünket kullancs-csípéskor. Az egyik az agyvelőgyulladást is okozó vírus, a másik a Lyme-kórt okozó Borellia burgdorferi nevű spirochaeta. Ki kell hangsúlyozni, hogy a kullancs hordozza és terjeszti ezeknek a kórságoknak a kórokozóit.

 

Gondoltad volna, hogy már most támadnak a kullancsok? dr. Csizmazia Péter csecsemő- és gyermekgyógyász

 

Az agyvelőgyulladás magas lázzal, fejfájással, hányással, elesett általános állapottal jár. Következménye lehet maradandó fogyatékosság vagy akár halál is. Védőoltással viszont megelőzhető.

 

Az oltással kb. 20 éves tapasztalatunk birtokában elmondhatjuk, hogy nagyon hatásos a vakcina alkalmazása. – mondta dr. Csizmazia Péter – Praxisomban az átoltottság nagyon jó, sokan igénylik. Ami viszont lényeges: ne feledkezzünk el arról, hogy három-, majd ötévente emlékeztető oltás beadása szükséges!”

 

Gondoltad volna, hogy már most támadnak a kullancsok?

Az oltás sem véd meg mindentől (Fotó: thedailybeast.com)

 

Korábban 3-400 agyvelőgyulladásos esetet regisztráltak hazánkban. Az utóbbi években ez a szám 50-80-ra csökkent. A legfertőzöttebb terület Nyugat-Magyarország, de Nógrád, Heves és Borsod is „gazdag” a kis élősködőkben.

 

A betegség a csípés után akár egy-két hetes lappangási idő után válik láthatóvá, s lázzal indul. Ezt követően jöhet létre eszméletvesztés, bénulások.

 

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2018/03/31/gondoltad-volna-hogy-mar-most-tamadnak-a-kullancsok/


Tetszett a cikk?
 

2019. február 22.

Hasonló cikkek

„Szemviszketés, könnyezés: mi segít tényleg?” – szemcseppek típusai közérthetően

A szemviszketés és könnyezés mögött leggyakrabban allergia áll (különösen szezonban), de okozhatja száraz szem, irritáció (szél, füst, képernyő), ritkábban fertőzés is. Azért fontos jól “belőni” az okot, mert más segít igazán: allergiánál célzott antiallergiás csepp, száraz szemnél műkönny, fertőzés gyanújánál pedig orvosi vizsgálat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Allergia a gyereknél: mikor gyanús, mikor irány orvos?

Gyerekeknél az allergia sokféle formában jelentkezhet: van, amikor „csak” elhúzódó orrfolyás és tüsszögés, máskor visszatérő szemviszketés, bőrkiütés vagy köhögés. A nehézség az, hogy a tünetek könnyen összekeverhetők megfázással vagy irritációval – viszont a jó hír, hogy néhány jel alapján elég jól lehet gyanakodni, és időben lépni.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

HPV-szűrés és jelentősége fiatal felnőtteknél

A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori fertőzés: sokan úgy is átesnek rajta, hogy nem is tudnak róla. A legtöbb esetben az immunrendszer néhány hónap–1-2 év alatt „eltakarítja” a vírust, ugyanakkor ha egy magas kockázatú HPV-típus tartósan megmarad, hosszabb idő alatt rákmegelőző állapotot, majd bizonyos esetekben daganatot is okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom