Barion Pixel
  

Felfázás ellen: vörös áfonya



 

A húgyúti fertőzések együtt járhatnak alhasi görcsökkel, nyomó-szorító érzéssel. A vizelet kellemetlen, erős szagúvá, zavarossá, vagy véressé is válhat.  A férfiaknál a fájdalom a végbél irányára koncentrálódik. - Merthogy ők is érintettek lehetnek, nemcsak a nők, bár főként a hölgyek szenvednek a felfázástól.

 

A fertőzés elérheti a veséket is, ami az életünket is veszélyeztetheti! A vese érintettségére utal a deréktáji fájdalom, a láz, a hidegrázás, a hányinger, a hányás, illetve a rossz közérzet, gyengeség.

 

Bár sokan azt hiszik, hogy önmagában a hideg okozza a felfázást – ez nem így van! A húgyúti fertőzés/gyulladás okozói ugyanis a húgyutakba kerülő, s elszaporodó mikrobák. Persze, az időjárás közvetett hatással lehet a fertőzés kialakulásának kockázatára. Télen, a hidegebb hónapokban általában kevesebbet iszunk, így a húgyhólyag nem tud elég gyakran megtelni/kiürülni, és könnyebben elszaporodnak a pangó vizeletben a baktériumok.

 

A nők nagyobb eséllyel vannak kitéve a fertőzésnek, mert a húgycsövük rövidebb, így kevesebb utat kell megtenniük a kórokozóknak ahhoz, hogy a húgyhólyagba eljussanak. E problémával tehát mindenképpen foglalkoznunk kell, nem vehetjük félvállról!  

 

Ha úgy érezzük, hogy felfázásunk kezdeti stádiumban van, akkor ne tartsuk vissza a vizeletünket, hanem minél hamarabb ürítsük ki (akár ötpercenként) és igyunk sok folyadékot! A legmegfelelőbb az ásványvíz és a tea, ami készülhet borókabogyóból, mezei zsurlóból, medveszőlőlevélből. Ha a panaszok nem szűnnek meg egy-két napon belül, vagy ha fájdalmaink vannak, akkor forduljunk orvoshoz, mert valószínűleg antibiotikumos kezelésre lesz szükségünk!

 

És itt térhetünk rá a vörös áfonyára, amelyet már nagyanyáink is használtak egyedülálló gyógyhatása miatt. Leveléből teát főztek, és a bogyó levét is felfázásra, gyulladások megelőzésére, kúrálására alkalmazták.

 

E növény olyan anyagot tartalmaz, amely segíti meggátolni az E.Coli baktérium megtelepedését a húgycsövön és a hólyag falán. Ha pedig nem tud hozzátapadni a baktérium a hólyag falán lévő hámsejtekhez, akkor a megbetegítő-képessége radikálisan csökken. (A húgycső és a felsőbb húgyutak megbetegedését legtöbbször az E.Coli baktérium okozza.)

 

 

(A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva: https://fmc.hu/2019/01/26/felfazas-ellen-voros-afonya )


Tetszett a cikk?
 

2021. december 02.

Hasonló cikkek

Mit tehetünk az őszi hajhullás, korpásodás és fejbőrpanaszok ellen?

Az ősz beköszöntével nemcsak a természet változik meg, hanem a testünk is alkalmazkodik a hűvösebb, szelesebb időjáráshoz. Amikor lehűl a levegő és előkerülnek a sapkák, sálak és a vastagabb kabátok, hajunk és fejbőrünk is különleges igénybevételnek van kitéve. Sokan ilyenkor azt veszik észre, hogy a hajuk jobban hullik, a fejbőrük szárazabb vagy épp zsírosabb lesz - és gyakran sajnos megjelenik a korpa is. Ezek a változások nem feltétlenül jelentenek betegséget – az évszakváltás természetes folyamatokat indít el, de érdemes tudatosan felkészülni rájuk.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 10. 30.

Hogyan ápoljunk kézbőrünket ősszel?

Az ősz beköszöntével nemcsak ruhatárunkat kell átalakítanunk, hanem bőrápolási rutinunkat is. A hűvös, szeles idő és a beltéri fűtés egyaránt megviseli a bőrt: gyakrabban jelentkezik szárazság, húzódás, repedezett kéz, kipirosodás, sőt, az érzékenyebb bőrűeknél akár ekcémás tünetek is fellángolhatnak. Ahhoz, hogy bőrünk ősszel is egészséges és rugalmas maradjon, fontos a tudatos hidratálás, a megfelelő krémek használata és a kíméletes ápolás.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 10. 30.

Tőzegáfonya – az immunrendszer és a húgyutak védője

Ősszel a szervezetünk egyre inkább ki van téve a megfázásnak, a fáradtságnak és a húgyúti problémáknak. Nem véletlen, hogy ilyenkor sokan keresik a természetes immunerősítőket és avédelmező élelmiszereket. A tőzegáfonya (Vaccinium macrocarpon) talán nem olyan ismert gyümölcs, mint az alma vagy a körte, mégis évszázadok óta a népi gyógyászat egyik titkos fegyvere.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 10. 30.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!