Barion Pixel
  

Ezért egészséges az ölelés



 

 

Sokan sokféleképpen szocializálódunk a családunkban. Van, akit babusgatnak, puszilgatnak, ölelgetnek a szülei / nagyszülei, s akad olyan család is, ahol ezeket a gesztusokat nélkülözniük kell a gyerekeknek / unokáknak. A különbség kereshető a generációkon átívelő mintában, vagy kialakulhat az életkörülmények miatt is. Például, ha feszült, terhelt helyzetben vagyunk, akkor előfordulhat, hogy nem marad rá energiánk. (Holott pont ilyenkor lenne nagy szükség a szoros testi közelségre…)

 „Az, hogy milyen a viszonyunk a testi kontaktusokhoz, nagyban függ attól, hogy milyen környezetben nőttünk fel.” – tudtam meg Háry Ildikótól – „Az erre irányuló kutatások bebizonyították, hogy ha bizalmas, jó kapcsolatunk volt édesanyánkkal, aki viszonylag sokáig szoptatott minket, akkor szívesebben tárulkozunk ki, könnyebben kimutatjuk az érzelmeinket, és ebbe a területbe beletartozik a testi érintkezés, ölelés is. Ha ezek az alapok nincsenek meg, akkor a felnőtté válás során kell megtanulnunk ezek fontosságát, előnyeit. A kisbaba és az anya jó kapcsolata azért is fontos, mert ekkor alakul ki az úgynevezett ősbizalom. ”

 

Ezért egészséges az ölelés

Háry Ildikó párkapcsolati tanácsadó, mentálhigiénés segítő
(Fotó: Podhorszki Anikó)
 

A párkapcsolati tanácsadó elmondta, hogy csak az a felnőtt ember tudja kimutatni az érzéseit, aki a helyén kezeli önmagát. Az, aki tisztában van az értékeivel s magabiztos. Aki az önbecsülés hiányával küzd, az nem tud kitárulkozni, bizalmatlanul néz másokra. Fél, hogy sebezhetővé válik, s nem enged közel magához másokat. Nem meri kimutatni az érzéseit.

 

Aki nincs jóban saját magával, aki nem szereti és nem fogadja el magát, az másoktól sem képes elfogadni a szeretet és az ölelést.

Az ilyen emberben felmerül a kérdés, hogy vajon mit akarhat tőle a másik ember? Miért öleli meg, hiszen nem méltó rá, nem szerethető. Miért cselekszik mégis így?

Természetesen, mint mindent, úgy ezt is meg lehet tanulni. Türelemmel és kitartással rá tudjuk vezetni a párunkat a testi kontaktus fontosságára - megértve az ő korlátait, hiányosságait.” – árulta el a mediátor – „Az önismeret, a bizalmi légkör, a sok dicséret és kedves szó sokban segít magunk elfogadásában és abban, hogy nyitottabbá váljunk, és azzá tudjuk tenni a párunkat is.”

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2020/07/08/ezert-egeszseges-az-oleles/


Tetszett a cikk?
 

2020. július 26.

Hasonló cikkek

„Szemviszketés, könnyezés: mi segít tényleg?” – szemcseppek típusai közérthetően

A szemviszketés és könnyezés mögött leggyakrabban allergia áll (különösen szezonban), de okozhatja száraz szem, irritáció (szél, füst, képernyő), ritkábban fertőzés is. Azért fontos jól “belőni” az okot, mert más segít igazán: allergiánál célzott antiallergiás csepp, száraz szemnél műkönny, fertőzés gyanújánál pedig orvosi vizsgálat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Allergia a gyereknél: mikor gyanús, mikor irány orvos?

Gyerekeknél az allergia sokféle formában jelentkezhet: van, amikor „csak” elhúzódó orrfolyás és tüsszögés, máskor visszatérő szemviszketés, bőrkiütés vagy köhögés. A nehézség az, hogy a tünetek könnyen összekeverhetők megfázással vagy irritációval – viszont a jó hír, hogy néhány jel alapján elég jól lehet gyanakodni, és időben lépni.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

HPV-szűrés és jelentősége fiatal felnőtteknél

A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori fertőzés: sokan úgy is átesnek rajta, hogy nem is tudnak róla. A legtöbb esetben az immunrendszer néhány hónap–1-2 év alatt „eltakarítja” a vírust, ugyanakkor ha egy magas kockázatú HPV-típus tartósan megmarad, hosszabb idő alatt rákmegelőző állapotot, majd bizonyos esetekben daganatot is okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom