Barion Pixel
  

Csúcskategóriás lélegeztetőgépeket adományoztak a fehérvári kórháznak



 

 

"Nehéz, embert próbáló három hónapos időszakot tudhatunk a hátunk mögött. A koronavírus fertőzés olyan helyzetet teremtett a világban és hazánkban is, amelyre az elmúlt ötven évben nem volt példa. Így kialakult minta vagy gyakorlat sem volt arra vonatkozóan, hogyan viselkedjünk magánemberként, munkavállalóként vagy akár munkaadóként az egészségügyi vészhelyzet ideje alatt" – nyilatkozta a cégcsoport ügyvezető igazgatója, dr. Osztotics Ferenc a kórházban összehívott sajtótájékoztatón – "Azt tudtuk, hogy a lakosság gyógyszerellátását biztosítani kell és ebben stratégiai szerep hárul a közforgalmú gyógyszertárakra, a patikai egészségügyi dolgozókra. Minden patikai dolgozónak le kellett magában küzdenie a láthatatlan ellenséggel, a koronavírussal szembeni érthető félelmét és a védőfelszerelés használatával együtt is vállalnia kellett azt a racionális kockázatot, amit a hozzánk betérő vásárlókkal való fizikai kontaktus jelentett."

 

Kifejtette: a patikákban dolgozó kollégák mind arra törekedtek, hogy ezt a kockázatot saját magunk és a családjuk egészsége érdekében csökkentsék akkor is, amikor a tavaszi, kritikus hónapokban a frontvonalban kellett állniuk.

 

"A védekezés jól sikerült és talán a magyarországi járvány sem öltött szerencsére olyan méretet, ahogy azt a legrosszabb forgatókönyv szerint várni lehetett volna. Patika bezárásra nem került sor, sőt jelentősebb megbetegedés sem történt a dolgozók körében. Az óvatosság azonban a vásárlóink és a magunk érdekében továbbra is indokolt. A maszkviselés valószínűleg még sokáig a mindennapjaink része lesz a gyógyszertárban” – jelentette ki dr. Osztotics Ferenc.

 

A cég kereskedelmi igazgatója, dr. Selyem Bernadett hozzátette, hogy az utóbbi hónapokban nagy figyelmet fordítottak a fertőtlenítésre is a vásárlók biztonsága érdekében. Célul tűzték ki, hogy a lakosságot ellássák megfelelő védőfelszereléssel, méghozzá megfizethető áron! Ezzel jelentős társadalmi szerepvállalást töltöttek be a járvány terjedésének lassításában.

 

A társadalmi szerepvállalás következő állomásaként a cégcsoport vezetősége eldöntötte, hogy nemcsak a prevencióban vesz részt, hanem segít azokon is, akik a vírus miatt kórház kezelésre szorulnak. Ennek érdekében, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház szakértőivel egyeztetve két Hamilton C6 lélegeztetőkészüléket vásároltak, s adományoztak oda a kórháznak – növelve a légzési problémákkal küzdők túlélési esélyeit.

 

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2020/07/14/csucskategorias-lelegezteto-gepeket-adomanyoztak-a-fehervari-korhaznak/


Tetszett a cikk?
 

2020. július 14.

Hasonló cikkek

„Szemviszketés, könnyezés: mi segít tényleg?” – szemcseppek típusai közérthetően

A szemviszketés és könnyezés mögött leggyakrabban allergia áll (különösen szezonban), de okozhatja száraz szem, irritáció (szél, füst, képernyő), ritkábban fertőzés is. Azért fontos jól “belőni” az okot, mert más segít igazán: allergiánál célzott antiallergiás csepp, száraz szemnél műkönny, fertőzés gyanújánál pedig orvosi vizsgálat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Allergia a gyereknél: mikor gyanús, mikor irány orvos?

Gyerekeknél az allergia sokféle formában jelentkezhet: van, amikor „csak” elhúzódó orrfolyás és tüsszögés, máskor visszatérő szemviszketés, bőrkiütés vagy köhögés. A nehézség az, hogy a tünetek könnyen összekeverhetők megfázással vagy irritációval – viszont a jó hír, hogy néhány jel alapján elég jól lehet gyanakodni, és időben lépni.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

HPV-szűrés és jelentősége fiatal felnőtteknél

A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori fertőzés: sokan úgy is átesnek rajta, hogy nem is tudnak róla. A legtöbb esetben az immunrendszer néhány hónap–1-2 év alatt „eltakarítja” a vírust, ugyanakkor ha egy magas kockázatú HPV-típus tartósan megmarad, hosszabb idő alatt rákmegelőző állapotot, majd bizonyos esetekben daganatot is okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom