Barion Pixel
  

Bodzával az influenza ellen



 

Tetőzik a járvány

 

Tetőzik az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma Európában. Magyarországon a becslés szerint az elmúlt héten közel 82 ezer ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

 

Nem csak a népgyógyászati utalások szólnak a bodzafogyasztás előnyeiről – világszerte egyre több tudományos vizsgálat is foglalkozik az egészségre gyakorolt pozitív hatásaival.

 

Az Aarhus-i, a Missouri és a Freiburg-i Egyetem szakértőinek egymástól független kutatásai és cikkei alapján kijelenthető: a bodza vírusellenes, antibakteriális, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, immunerősítő és antiproliferatív (sejtszaporodást gátló), pozitív hatásait ráadásul úgy fejti ki, hogy közben védi a gyomor nyálkahártyáját, a májat és a hasnyálmirigyet is.

 

A tudósok abban is egyetértenek, hogy a bodza hatékony az influenza tüneteinek enyhítésében, mert blokkolja a vírusok szaporodását, és az első tünetek jelentkezésétől számított 3-4 nap alatt meggyógyíthatja a beteget.

 

Pozitív hatásai miatt a bodza az egyik legnépszerűbb, gyermekgyógyászatban is használt gyógynövény: étrend-kiegészítők, hagyományos növényi gyógyszerek és egyéb természetes kivonatokat tartalmazó egészségügyi termékek, gyümölcslevek és szirupok formájában segít a megfázás és az influenza tüneteinek enyhítésében.

 

Az erős antioxidáns hatása miatt hatásos lehet olyan betegségek kezelésében, mint például az érelmeszesedés, a 2-es típusú cukorbetegség, vagy a magas vérnyomás.

A hígítatlan bodzalé 100 ml-es napi adagja a megelőzésben játszik szerepet, míg a 200 ml-es, terápiás napi dózisa a már kialakult betegség kezelésében segíthet. Vírusos fertőzés esetén nagy mennyiségű hatóanyagra van szükség: a javaslat 2 x 200 ml bodzalé fogyasztása az első és a második napon, majd egy héten belül fokozatosan kell csökkenteni 100 ml-es napi adagra.

 

Bodzalé megelőzéshez és regeneráláshoz

 

Klinikai adatok szerint a bodzának nincs toxikus hatása: sem kémiai összetétele, sem élelmiszerként való széles körű és hosszú távú használata sem sugallja, hogy a különféle készítmények fogyasztása bármilyen kockázattal járna. Bátran javasolható az influenzás tünetek enyhítésére.

 

 

Forrás: Galenus


Tetszett a cikk?
 

2020. január 28.

Hasonló cikkek

„Szemviszketés, könnyezés: mi segít tényleg?” – szemcseppek típusai közérthetően

A szemviszketés és könnyezés mögött leggyakrabban allergia áll (különösen szezonban), de okozhatja száraz szem, irritáció (szél, füst, képernyő), ritkábban fertőzés is. Azért fontos jól “belőni” az okot, mert más segít igazán: allergiánál célzott antiallergiás csepp, száraz szemnél műkönny, fertőzés gyanújánál pedig orvosi vizsgálat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Allergia a gyereknél: mikor gyanús, mikor irány orvos?

Gyerekeknél az allergia sokféle formában jelentkezhet: van, amikor „csak” elhúzódó orrfolyás és tüsszögés, máskor visszatérő szemviszketés, bőrkiütés vagy köhögés. A nehézség az, hogy a tünetek könnyen összekeverhetők megfázással vagy irritációval – viszont a jó hír, hogy néhány jel alapján elég jól lehet gyanakodni, és időben lépni.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

HPV-szűrés és jelentősége fiatal felnőtteknél

A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori fertőzés: sokan úgy is átesnek rajta, hogy nem is tudnak róla. A legtöbb esetben az immunrendszer néhány hónap–1-2 év alatt „eltakarítja” a vírust, ugyanakkor ha egy magas kockázatú HPV-típus tartósan megmarad, hosszabb idő alatt rákmegelőző állapotot, majd bizonyos esetekben daganatot is okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom