Barion Pixel
  

Az időskori demencia könnyebb előrejelzése



 

A Nemzeti Agykutatási Program által támogatott vizsgálat eredményeiről a GigaScience című tudományos folyóiratban számoltak be a TTK Agyi Képalkotó Központ kutatói.

Az Agyi Képalkotó Központ munkatársai kutatásuk során azt vizsgálták, hogy hány éves az ember agya valójában.

Agyunk az életünk során folyamatosan változik, fiatalkorunkban az agy hálózatainak szerkezete és működése egyre összehangoltabbá és kifinomultabbá válik, ahogy pedig öregedni kezdünk, ellenkező irányú folyamatok játszódnak le benne. A változások nemcsak az agy fizikai szerkezetében tapasztalhatók, hanem az egyes agyterületek működése közti összehangoltság mértékében is, amely az agyterületek között mérhető funkcionális kapcsolatok erősségének megváltozásával jól jellemezhető” – olvasható a közleményben.

A kutatás szerint e kapcsolatokat funkcionális mágneses rezonanciás képalkotással (fMRI) jól vizsgálhatóak, és az eredmények megmutathatják, hogy a vizsgált agy kapcsolati mintázatának jellemzői mennyire felelnek meg a vizsgált személy valós életkorának. Ha az eltérés jelentős, az a kutatások szerint jól előre jelzi a kóros agyi öregedési folyamatokat, köztük a demenciát. Fontos, hogy az efféle folyamatokra idejében fény derüljön, mivel a korai gyógyszeres beavatkozások és életmódváltás sokkal hatásosabb, mint a súlyosabb tünetek megjelenése utáni “tűzoltás”.

A kutatás szerint az agyterületek működése közti kapcsolatok meglehetősen bonyolult hálózatot alkotnak, így egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy milyen tulajdonságaik vannak kapcsolatban az életkorral. Ennek elemzésére mesterséges intelligenciát vetettek be a kutatók.

Vidnyánszky Zoltán kutatócsoportja a mélytanulásos rendszerek működési elvét használta fel a vizsgálatok során. Az ilyen elven működő tanuló rendszerek ugyanis több egymásra épülő absztrakciós szinten dolgozzák fel a bemenet információit. Míg a legelső szinteken még sokat számítanak a bemenő adatok konkrét részletei, a felsőbb szinteken egyre elvontabb összefüggések jelennek meg a tanulás során.

A kutatócsoport eljárása sikeresnek bizonyult, eredményüket az egészségügyi informatika területének legrangosabb folyóirata, a GigaScience közölte tavaly decemberben.
Az eljárás segítségével 5 évvel sikerült javítani a funkcionális konnektivitáson alapuló agyéletkorbecslés átlagos pontosságát.

“Ezt úgy sikerült elérnünk, hogy felhasználtuk a korábban, más adatbázison elsajátított tudást a becsléshez használt mesterséges neurális hálózat tanítása során. Ezt a korábban tanult kapcsolati súlyok átvételével és finomhangolásával végeztük a hálózat megfelelő rétegeiben. Kutatási eredményeink megoldást szolgáltattak a különböző MRI-berendezéssel, mérési paraméterekkel és eltérő szempontok szerint beválogatott embercsoportokon gyűjtött adatbázisok közötti tudástranszferre” – idézik a közleményben Vidnyánszky Zoltánt.

A módszer fontos előrelépést jelent a kóros agyi öregedés mesterséges intelligenciával történő hatékonyabb előrejelzésében. Emellett segítséget nyújthat olyan, idegrendszeri képalkotáson alapuló speciális diagnosztikai feladatok megoldásában, ahol kevés adat áll rendelkezésre a mesterséges intelligenciák tanításához.

A kutatócsoport, amelynek munkájában kiemelkedő szerepet játszott két fiatal kutató, Meszlényi Regina és Vakli Pál, jövőbeli kutatásainak célja, hogy módszertani fejlesztéseik eredményeire építve kidolgozzanak egy multimodális, strukturális és funkcionális MRI-képalkotáson alapuló mesterséges intelligenciával támogatott eljárást a kóros agyi öregedés korai kiszűrésére és típusainak osztályozására.

 

(Forrás: PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2021. november 08.

Hasonló cikkek

Célzott vitamin és étrendkiegészítő ABC: Mit mikor és miért érdemes szedni?

A vitaminok és étrendkiegészítők célzott alkalmazása segíthet pótolni azokat a tápanyagokat, melyekből étrendünk nem biztosít elegendőt — különösen a téli időszakban, stresszes életmódban, vagy, ha keveset tartózkodunk a szabadban. A következő ABC lista áttekintést ad a legfontosabb mikrotápanyagokról, szerepükről, forrásaikról és arról, mikor érdemes étrendkiegészítő formájában gondoskodni róluk.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 16.

Téli immunerősítés: hogyan óvjuk szervezetünket a hideg hónapokban?

Ahogy a hőmérő higanyszála csökken, a hideg levegő nemcsak a bőrünkre és az ízületeinkre hat, hanem az immunrendszerünkre is. A téli időszakban sokan tapasztalják, hogy gyakrabban kapnak el náthát, torokfájást vagy influenzaszerű megbetegedéseket. Szerencsére a tudományos kutatások alapján számos módszer létezik arra, hogy a szervezet természetes védelmét erősítsük és csökkentsük a betegségek kockázatát.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 16.

Hogyan védjük meg szív és érrendszerünket télen?

A téli hónapokban a hideg idő és a változó életmód komoly hatással lehet a szív‑ és érrendszerre. A hőmérséklet csökkenése, a kevesebb mozgás, a vitaminhiány és a stresszes ünnepi időszak együttesen növelheti a szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus vagy a magas vérnyomás kockázatát. Szerencsére tudományosan alátámasztott módszerekkel csökkenthetjük a veszélyt.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 16.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom