Barion Pixel
  

Az „Év Gyógyszerésze” – mindennap az ön gyógyszerésze



 

A gyógyszerészek munkája a pandémia hónapjaiban a szokásosnál még nagyobb terheléssel és még több erőfeszítéssel valósulhat csak meg – a megszokott magas színvonalon. A gyógyszerészek teljesítménye és áldozatkészsége a világjárvány idején is példaértékű, köszönetet és elismerést érdemlő. Ennek jegyében 2021-ben is keresik az „Év Gyógyszerésze” cím és díj leendő méltó birtokosait. A díjjal és címmel olyan gyógyszerészeket részesítenek elismerésben, akik példát mutatnak kiemelkedő szakmai teljesítményükkel, hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletükkel a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban és a gyógyszerfejlesztésben.

 

Az ön gyógyszerésze is a díjazottak között lehet 2021-ben, ha ön úgy érzi, hogy ő is méltó az „Év Gyógyszerésze” cím elnyerésére.

 

Akinek köszönhetően ön mindennap bizalommal térhet be a patikába


A több mint egy évtizedes múltra viszszatekintő kezdeményezés, az „Év Gyógyszerésze” díj és cím azokra a gyógyszerészekre kívánja ráirányítani a figyelmet, akiknek köszönhetően ön mindennap bizalommal térhet be a patikába, és megelégedéssel távozhat onnan.

 

Legyen szó krónikus betegségről, nyaraláshoz úti patika összeállításáról, az ön vagy a szerettei egészségével kapcsolatos kérdésekről, a gyógyszerészére mindig számíthat. Nincs ez másként most sem, a koronavírus-világjárvány idején, amikor a világ hatalmas egészségügyi és gazdasági terhekkel és kihívásokkal néz szembe. A biztonságos gyógyszerellátás folyamatossága, a gyógyszerészek – mint egészségügyi szakemberek – odaadó munkája fontosabb, mint valaha.

 

Az elmúlt hónapokban a gyógyszerészek betegközpontú, lelkiismeretes munkájának és emberfeletti erőfeszítéseinek volt köszönhető az, hogy a patikák mindig nyitva álltak ön előtt. Ez a jövőben sem fog megváltozni.

 

Az elmúlt 10 évben több tehetséges, szakmai felkészültségében, elhivatottságában és innovatív gondolkodásában követésre méltó, lelkiismeretes gyógyszerész nyerte el az „Év Gyógyszerésze” díjat és megtisztelő címet. Idén tovább bővül a díjazott gyógyszerészek köre.

 

Itt lehet szavazni:

 

Kedvenc Patikám

Év Gyógyszerésze

 

(Forrás: PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2021. április 15.

Hasonló cikkek

„Szemviszketés, könnyezés: mi segít tényleg?” – szemcseppek típusai közérthetően

A szemviszketés és könnyezés mögött leggyakrabban allergia áll (különösen szezonban), de okozhatja száraz szem, irritáció (szél, füst, képernyő), ritkábban fertőzés is. Azért fontos jól “belőni” az okot, mert más segít igazán: allergiánál célzott antiallergiás csepp, száraz szemnél műkönny, fertőzés gyanújánál pedig orvosi vizsgálat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Allergia a gyereknél: mikor gyanús, mikor irány orvos?

Gyerekeknél az allergia sokféle formában jelentkezhet: van, amikor „csak” elhúzódó orrfolyás és tüsszögés, máskor visszatérő szemviszketés, bőrkiütés vagy köhögés. A nehézség az, hogy a tünetek könnyen összekeverhetők megfázással vagy irritációval – viszont a jó hír, hogy néhány jel alapján elég jól lehet gyanakodni, és időben lépni.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

HPV-szűrés és jelentősége fiatal felnőtteknél

A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori fertőzés: sokan úgy is átesnek rajta, hogy nem is tudnak róla. A legtöbb esetben az immunrendszer néhány hónap–1-2 év alatt „eltakarítja” a vírust, ugyanakkor ha egy magas kockázatú HPV-típus tartósan megmarad, hosszabb idő alatt rákmegelőző állapotot, majd bizonyos esetekben daganatot is okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom