Barion Pixel
  

Az elhízás több áldozatot szed, mint a dohányzás



 

 

A tanulmányhoz a Glasgow-i Egyetem kutatói 200 ezer felnőtt egészségügyi adatait használták fel. Az elemzés megállapította, hogy 2003 és 2017 között a dohányzás miatt bekövetkezett halálozás aránya 23,1 százalékról 19,4 százalékra esett vissza.
Ugyanezen időszak alatt viszont az elhízottsághoz köthető halálozás aránya 17,9 százalékról 23,1 százalékra nőtt. Skóciában 2006. március 26-án vezették be a nyilvános helyeken való dohányzás tilalmát. Ezt követte az a tilalom, amely a gyermeket szállító autóban tiltotta meg a rágyújtást, majd a börtönökben is betiltották a dohányzást. Az intézkedéseknek köszönhetően csökkentek a dohányzással kapcsolatos egészségi problémák.

 

A BMC Public Health folyóiratban publikált tanulmány egyik szerzője, Jill Pell  emlékeztetett arra, hogy “a dohányzás évtizedekig állt a közegészségügyi beavatkozások homlokterében, mivel az elkerülhető halálozások vezető okának számított”. “Ennek eredményeként az Egyesült Királyságban csökkent a dohányzás elterjedtsége. Ugyanakkor az elhízás gyakorisága nőtt ” – fűzte hozzá.

 

A tudós magyarázata szerint az elhízottsághoz, a túl magas testtömegindexhez köthető halálozási arány növekedése az elhízás daganatos betegségekben, valamint szív- és érrendszeri megbetegedésekben játszott szerepének tulajdonítható.

 

Az elhízás és a túlsúly a 2-es típusú cukorbetegség, a szívbetegségek és néhány ráktípus – köztük a mellrák és a vastagbélrák -, továbbá a stroke kialakulásának kockázatát növeli. A tanulmányban átlagosan 50 éves Angliában vagy Skóciában élő felnőttek egészségügyi felméréseit elemezték. A kutatók azt találták, hogy bár az elhízás valószínűleg több halált okoz az idősebb felnőtteknél, a dohányzás viszont a fiatalok halálozásában játszik nagyobb szerepet.

 

A 16-44 évesek csoportjában a dohányzás 2,4 százalékkal vezetett nagyobb valószínűséggel halálozáshoz, mint az elhízás. A kutatók azt is megállapították, hogy a statisztikákban a nemek között is volt különbség. A 2017-es adatok szerint az elhízás és a testzsírfelesleg a férfiaknál mintegy 5,2 százalékkal több halált okozott, mint a dohányzás, a nőknél pedig 2,2 százalékkal több halálozáshoz vezetett az elhízás.

 

(Forrás: PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2021. február 17.

Hasonló cikkek

„Szemviszketés, könnyezés: mi segít tényleg?” – szemcseppek típusai közérthetően

A szemviszketés és könnyezés mögött leggyakrabban allergia áll (különösen szezonban), de okozhatja száraz szem, irritáció (szél, füst, képernyő), ritkábban fertőzés is. Azért fontos jól “belőni” az okot, mert más segít igazán: allergiánál célzott antiallergiás csepp, száraz szemnél műkönny, fertőzés gyanújánál pedig orvosi vizsgálat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Allergia a gyereknél: mikor gyanús, mikor irány orvos?

Gyerekeknél az allergia sokféle formában jelentkezhet: van, amikor „csak” elhúzódó orrfolyás és tüsszögés, máskor visszatérő szemviszketés, bőrkiütés vagy köhögés. A nehézség az, hogy a tünetek könnyen összekeverhetők megfázással vagy irritációval – viszont a jó hír, hogy néhány jel alapján elég jól lehet gyanakodni, és időben lépni.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

HPV-szűrés és jelentősége fiatal felnőtteknél

A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori fertőzés: sokan úgy is átesnek rajta, hogy nem is tudnak róla. A legtöbb esetben az immunrendszer néhány hónap–1-2 év alatt „eltakarítja” a vírust, ugyanakkor ha egy magas kockázatú HPV-típus tartósan megmarad, hosszabb idő alatt rákmegelőző állapotot, majd bizonyos esetekben daganatot is okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom