Barion Pixel
  

Az egészséges életmód és a sport témakörében hirdettek rajzpályázatot



Hosszú évek óta kiváló kapcsolatban áll egymással az Alba Fehérvár és a PatikaPlus Gyógyszertárak. Az együttműködés nemcsak abban mutatkozik meg, hogy a PatikaPlus anyagilag támogatja a fehérvári sportolókat, hanem abban is, hogy közösen szerveznek adománygyűjtéseket, programokat a hátrányos helyzetű gyerekeknek, illetve pályázatokat hirdetnek.

Az immár hagyományosnak mondható rajzpályázatra idén is az egészséges életmód és a sport jegyében várták az alkotásokat. A felhívásra az ország minden tájáról érkeztek pályaművek. A 6-14 éves gyerekek feladata az volt, hogy örökítsék meg kedvenc kosárlabda és/vagy kézilabda játékosukat, valamint rajzolják le, hogy mit jelent számukra az „egészséges életmód” kifejezés, és mit lehet tenni annak érdekében, hogy egészségesen éljünk. A rajzok ceruzával, zsírkrétával, festékkel és vegyes technikával is készülhettek.

A beérkezett alkotásokat korosztályokra bontva értékelte a zsűri: a sportolók és a gyógyszertárlánc képviselői. Az ünnepélyes díjátadó kedd délután volt a Gáz utcai sportcsarnokban.

 

A cikk folytatása és a nyertesek névsora IDE kattintva tekinthető meg!

 


Tetszett a cikk?
 

2022. május 04.

Hasonló cikkek

Célzott vitamin és étrendkiegészítő ABC: Mit mikor és miért érdemes szedni?

A vitaminok és étrendkiegészítők célzott alkalmazása segíthet pótolni azokat a tápanyagokat, melyekből étrendünk nem biztosít elegendőt — különösen a téli időszakban, stresszes életmódban, vagy, ha keveset tartózkodunk a szabadban. A következő ABC lista áttekintést ad a legfontosabb mikrotápanyagokról, szerepükről, forrásaikról és arról, mikor érdemes étrendkiegészítő formájában gondoskodni róluk.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 16.

Téli immunerősítés: hogyan óvjuk szervezetünket a hideg hónapokban?

Ahogy a hőmérő higanyszála csökken, a hideg levegő nemcsak a bőrünkre és az ízületeinkre hat, hanem az immunrendszerünkre is. A téli időszakban sokan tapasztalják, hogy gyakrabban kapnak el náthát, torokfájást vagy influenzaszerű megbetegedéseket. Szerencsére a tudományos kutatások alapján számos módszer létezik arra, hogy a szervezet természetes védelmét erősítsük és csökkentsük a betegségek kockázatát.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 16.

Hogyan védjük meg szív és érrendszerünket télen?

A téli hónapokban a hideg idő és a változó életmód komoly hatással lehet a szív‑ és érrendszerre. A hőmérséklet csökkenése, a kevesebb mozgás, a vitaminhiány és a stresszes ünnepi időszak együttesen növelheti a szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus vagy a magas vérnyomás kockázatát. Szerencsére tudományosan alátámasztott módszerekkel csökkenthetjük a veszélyt.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 16.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom