Barion Pixel
  

A meleg kikészíti az ereinket



 

Pótolja a magnéziumot és nyomja össze a visszértágulatokat!

 

Sokan várták a meleget, de a jó idő beköszöntével egyes egészségügyi panaszok felerősödnek. A nagy melegben például fokozódik a bőr vérellátása, a vénák pedig kitágulnak. Jelentős a szerepe a vénáknak, (más nevükön a visszereknek) az életünkben, hiszen ezeken keresztül áramlik vissza a vér a végtagokból a szív felé. Ezt a folyamatot a vénák falában lévő billentyűzet és az izomműködés pumpafunkciója biztosítja. Előfordul azonban, hogy a billentyűzet nem zár jól, a véráramlás lelassul, a vénák fala pedig kitágul, amelyet a köznyelv helytelenül visszerességnek nevez.

Visszere ugyanis mindenkinek van, visszértágulata azonban „csak” a lakosság 30-35 százalékának. A nagy meleg erre a folyamatra rásegít, a vénák kitágulása miatt pedig elnehezedő, fájdalmas láb alakul ki, amely akár zsibbadhat, viszkethet is. Sokan csak legyintenek, a hőmérséklet csökkenésével majd a panaszok is elmúlnak, a kitáguló vénák miatt létrejött visszértágulatok azonban idővel tartós vénás elégtelenséget, lábszárfekélyt, trombózist, súlyos esetben tüdőembóliát is okozhatnak. 35 év felett mindenkinek tanácsos lenne részt venni egy érsebészeti szűrővizsgálaton, amely ultrahanggal történik, fájdalom- és kockázatmentes.

 

A szakember szerint a magas hőmérséklet tovább rontja a visszértágulatok állapotát, ezért jobb megelőzni a panaszok felerősödését.


Kezelési lehetőségek

 

„A visszértágulatok állapotától függően megoldást jelenthet a műtét, de akár a gyógyszeres, illetve kompressziós kezelés is, amely az egyik leghatékonyabb kezelési módszer a visszérgyógyászatban. A vénák megtámasztása és összenyomása jóvoltából csökkenthető a pangó vérmennyiség, elősegíthető a nyirokkeringés fokozása, a duzzanat csökkentése, valamint a szöveti vérellátás fokozása. A kompressziós terápiával szűkíthetőek a vénák falai, ezáltal javítható a vénabillentyűk működése, záródása, ennek köszönhetően pedig javul a vér áramlási sebessége is” – fogalmazott Dr. Szabó Attila PhD. érsebész, visszérspecialista.

A kompressziós terápia során kompressziós zoknit, vagy harisnyát alkalmaznak, amelyek vékony légáteresztő anyagból készülnek, így viselésük kényelmes, belső ezüst felületüknek köszönhetően pedig meggátolják a kórokozók elszaporodását.

 

Ezeket kell tenni a vénák egészsége érdekében

 

  • Sportoljon, mozogjon rendszeresen!
  • Fogyasszon magnéziumot tartalmazó ételeket (pl. spenót, kelkáposzta, olajos magvak, teljes kiőrlésű gabonafélék, hüvelyesek, banán, lazac, tonhal, avocado)!
  • Ne viseljen olyan ruhaneműket, amelyek szorítják a lábfejét, lábszárát!
  • Ne lógassa hosszasan a lábát, ha egyhelyben ül sokáig, bizonyos időközönként mozgassa át végtagjait!

 

Forrás: PatikaMagazin


Tetszett a cikk?
 

2019. június 17.

Hasonló cikkek

„Szemviszketés, könnyezés: mi segít tényleg?” – szemcseppek típusai közérthetően

A szemviszketés és könnyezés mögött leggyakrabban allergia áll (különösen szezonban), de okozhatja száraz szem, irritáció (szél, füst, képernyő), ritkábban fertőzés is. Azért fontos jól “belőni” az okot, mert más segít igazán: allergiánál célzott antiallergiás csepp, száraz szemnél műkönny, fertőzés gyanújánál pedig orvosi vizsgálat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Allergia a gyereknél: mikor gyanús, mikor irány orvos?

Gyerekeknél az allergia sokféle formában jelentkezhet: van, amikor „csak” elhúzódó orrfolyás és tüsszögés, máskor visszatérő szemviszketés, bőrkiütés vagy köhögés. A nehézség az, hogy a tünetek könnyen összekeverhetők megfázással vagy irritációval – viszont a jó hír, hogy néhány jel alapján elég jól lehet gyanakodni, és időben lépni.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

HPV-szűrés és jelentősége fiatal felnőtteknél

A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori fertőzés: sokan úgy is átesnek rajta, hogy nem is tudnak róla. A legtöbb esetben az immunrendszer néhány hónap–1-2 év alatt „eltakarítja” a vírust, ugyanakkor ha egy magas kockázatú HPV-típus tartósan megmarad, hosszabb idő alatt rákmegelőző állapotot, majd bizonyos esetekben daganatot is okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 04. 02.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom