Barion Pixel
  

A 6 legjobb gyógynövény cukorbetegségre



 

Éppen ezért a napi folyadékszükségletünk egy részét megelőzés céljából, vagy kiegészítő terápiaként fedezhetjük ezekre ható gyógyteákkal is. Az italokat készíthetjük egy-egy növényből, vagy egymással összekeverve is, hiszen a teakeverékek alkotói kölcsönösen fokozzák egymás gyógy tulajdonságait, ám összeállításuknál szem előtt kell tartani egyéni állapotunkat, életmódunkat és tüneteinket. Dr. Csókáné Török Orsolyától, a Budai Endokrinközpont fitoterapeutájától megtudhatjuk, melyek a legjobb gyógynövények cukorbetegségre, és hogy miként érdemes őket felhasználni.

 

A teakészítés alapszabályai
  • egy csapott evőkanál gyógynövényt leforrázunk 2 dl vízzel, lefedve állni hagyjuk, majd leszűrjük
  • a gyökereket lassú tűzön 3 percig kel főzni
  • fémmel nem érintkezhet a tea (kanál, szűrő esetében is)
  • az emésztésjavító teákat nem szabad édesíteni
  • emésztésjavításra, vércukorszint csökkentésre mindig főétkezés után 15 perccel javasolt napi egy csésze teát fogyasztani, 12 mmol/l feletti értéknél napi két csészével.

 

Fahéj

A fahéj az egész világon az egyik legkedveltebb fűszer. Ám nem csak különleges aromája miatt értékes, hanem az egészségre gyakorolt hatása miatt is. Amellett, hogy remek méregtelenítő és melegítő hírében áll, kutatások szerint a cukorbetegség esetén is érdemes fogyasztani, mivel csökkenti a vércukorszintet és javítja az inzulinérzékenységet. Mindemellett csökkenti a „rossz” koleszterin mennyiségét is, ám arra nem árt ügyelni, hogy erősen allergizálhat!

Felhasználási javaslat: Tabletta és tinktúra formájában kapható.

 

Gyermekláncfű

 

Sokan gyomnövényként tartják számon, ám ez a szapora virág valójában igen értékes gyógynövény, így kár irtani! Teaként és salátákhoz, sőt, szirupokhoz is kitűnő választás, így felhasználása igen széleskörű! Virágzás előtt a levele 2-szer annyi C-vitamint tartalmaz, mint a citrom!

A gyökere magas inulin tartalma miatt természetes édesítőszer, szabályozza a szénhidrát- és a cukoranyagcserét, valamint nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet.

Számos jótékony hatással bír, például serkenti az emésztést, az epetermelést, könnyíti a májműködést, csökkenti a koleszterinszintet és remek vizelethajtó. Hatékony puffadásra és gyomorrontásnál is.

  • Felhasználási javaslat: Gyökeréből 1 teáskanálnyi mennyiséget 4-5 percig főzzünk 2 dl vízben, majd szűrjük le. Az egész növényből 1 csapott evőkanálnyi mennyiséget forrázzunk le 2 dl vízzel és 15 percig hagyjuk állni, majd szűrjük le. 4 hétig tartó fogyasztása után tartsunk 2 hét szünetet- javasolja Dr. Csókáné Török Orsolya, a Budai Endokrinközpont fitoterapeutája.

 

Görögszénamag

 

A cukorbetegség és az IR elleni gyógynövények Szent Gráljaként is emlegetik, hiszen fő hatása, hogy késlelteti a cukor felszívódását, így csökkenti a vércukorszintet, és az inzulinnal szembeni rezisztenciát. Mindemellett trigonellin, kumarin és 4-hidroxi-izoleucin nevű aminosav tartalmának köszönhetően a diabétesz okozta szövődmények ellen is hatásosnak bizonyult. Külön jó oldala, hogy íze/illata kifejezetten kellemes!

  • Felhasználási javaslat: 1 teáskanálnyi magot áztassunk 5 percig 2 dl hideg vízben, majd főzzük 10 percig. Méhösszehúzó hatása miatt fogyasztása kismamáknak nem ajánlott! Viszont szülés után fokozza a tejtermelést.
  • Tabletta formájában is kapható.

 

Erdei szederlevél

 

Bár az erdei szederlevél leginkább a reumás fájdalmak és a köszvény hatékony gyógynövényeként ismert (húgysavcsökkentő), ám a diabétesz ellen is felveszi a harcot, mivel csökkenti a vércukorszintet. A cukorbetegséget megelőző állapotok ellen is hatásos, így inzulinrezisztenciában, prediabéteszben szenvedőknek kifejezetten ajánlják. Kismamák is fogyaszthatják, a terhesség alatt fellépő cukorbetegség esetén is bátran iható!

  • Felhasználási javaslat: 2 kávéskanálnyi mennyiséget 2 dl vízzel forrázunk, 15 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.

 

Gymnema sylvestre

 

Az Indiában honos gyógynövényt hazánkban kevésbé ismerik, ám számtalan pozitív egészségügyi hatása miatt valódi elixírként tartják számon. Amellett, hogy antibakteriális hatással bír és segít a súlyfelesleg leadásában, a cukorbetegség ellen is felveszi a harcot (ezért is hívják a népi gyógyászatban cukorgyilkosnak). Leveleit rágcsálva egyrészt elnyomja a cukor édes ízét, így megszűnteti az édességek utáni vágyat, valamint a benne lévő gimneimsav normalizálja a vércukorszintet és fokozza az inzulin-hatást úgy, hogy megakadályozza, a glükóz gyors felszívódását.

  • Felhasználási javaslat: Tabletta formájában kapható.

 

Csalán

 

Sok vitamint és ásványi anyagot (vasat) tartalmaz, ezért teája élénkítő, erősítő hatású. Népszerű növény a reumatikus panaszok csökkentésére és vizelethajtóként. Nemcsak a tisztító teák, hanem a vércukorszintet csökkentő teakeverékek állandó komponense.

  • Felhasználási javaslat: 1 evőkanálnyi mennyiséget 3 dl vízzel leforrázzunk, 15 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Naponta egy csészével ajánlatos fogyasztani. 6 hétnél tovább nem alkalmazható, utána be kell iktatni egy 6 hetes szünetet!

 

 

(Forrás:Galenus)


Tetszett a cikk?
 

2022. február 14.

Hasonló cikkek

MRSA – A szuperbaktérium, mely ellenáll az antibiotikumoknak

„A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni” című cikk után külön figyelmet szenteltem az említett anyagban szereplő „Staphylococcus aureus”-nak, mely után több olvasó jelezte, hogy kíváncsi az „MRSA”-ra is, amiről korábban csak érintőlegesen szóltam. Ezért jöjjön most ez a baktérium és nézzük meg, miért is nevezik "szuperkórokozónak" és hogyan védekezhetünk ellene?

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 19.

Hasfájás: Mi okozza, hogyan csillapítható és mikor kell orvoshoz fordulni?

Ha már a múltkor szót ejtettem a fogfájásról és fejfájásról, következzen most a hasfájás, amire szintén ajánlott felkészülni, ha nyaralni indulunk – és „úgy egyébként is”. Ez a panasz bármely életkorban előfordulhat. Lehet enyhe, múló kellemetlenség, de akár súlyos betegség jele is. A has több szervet is magába foglal, ezért a fájdalom okának pontos megállapítása olykor nem egyszerű. Cikkemben bemutatom a leggyakoribb kiváltó tényezőket, a fájdalom csillapításának lehetőségeit, és azt is, mikor nem érdemes halogatni az orvosi vizsgálatot.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 19.

Fejfájás: Okai, típusai és hatékony csillapítási módjai

A fejfájás az egyik leggyakoribb panasz, mely kortól, nemtől függetlenül bárkit érinthet. Változó intenzitású és jellegű lehet: néha tompa nyomásként, máskor éles, lüktető fájdalomként jelentkezik. Bár legtöbbször ártalmatlan, néha komolyabb probléma tünete is lehet. Fontos megérteni, mi állhat a hátterében, és hogyan enyhíthetjük hatékonyan. Főként fontos ez most, ahogy egyre többen indulnak útnak, hogy megérdemelt nyári pihenőjüket élvezzék.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 19.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!