Először is az anyagcsere központi szerve. Az egész anyagcsere-folyamat, beleértve a zsírok, a fehérjék, a szénhidrátok, a vitaminok és az ásványi anyagok lebontását és átalakítását, a máj közvetítésével történik. A vese és a tüdő mellett a máj szerepet játszik a sav-bázis háztartás és a testhőmérséklet szabályozásában is. Részt vesz továbbá a fertőzések leküzdésében úgy, hogy ellenanyagokat termel, és azokat a vérbe juttatja. Fontos tárolószerv is, itt raktározódnak el például a vitaminok, a vas és más anyagok.
A máj második legfontosabb feladata a szervezetben lévő mérgező hatású anyagok lebontása, közömbösítése. Mérgek különböző módon, egyrészt az anyagcsere során, másrészt kívülről kerülhetnek a szervezetbe. A káros zsíroldékony anyagokat a májsejtek alakítják át vízoldékonnyá, s ez teszi lehetővé, hogy a vizelettel együtt kiürüljenek a szervezetből. A legtöbb gyógyszer is a májban bomlik le.
1. A máj megbetegedéseit gyakran túl későn fedezik fel. Miért?
Ha túl sok mérgező anyag jut a szervezetbe, a máj nem képes ellátni a reá háruló feladatot és károsodik. Mivel azonban a máj belsejében nincsenek idegek, nem tudja a fájdalom révén – mint a többi szerv – jelezni, hogy baj van. A károsodás tehát sajnos, sokáig észrevétlen marad, túl későn fedezzük fel, hogy a máj teljesítőképessége erősen lecsökkent. Ráadásul, mivel a beteg nem érez fájdalmat, tovább folytatja a májat megbetegítő, helytelen életmódját.
2. A gyógyszerszedés szempontjából fontos, hogy a máj megfelelően működjön
De mi a helyzet idősebb korban? Ilyenkor nem csökken a máj teljesítőképessége?Tudjuk, hogy a gyógyszeradagolás az életkortól függ, vagyis más például a gyerekadag és más a felnőttadag. Tulajdonképpen idősebb korban is változtatni kellene a dózist, mivel az idős ember szervezete – még ha nem is májbeteg – sok esetben lassabban bontja le a gyógyszert, mint a fiatalé. A gyógyszerek felezési ideje a májbeteg és az idős ember esetében meghosszabbodik, ami azt jelenti, hogy szervezetük nem bontja le teljes mértékben például a naponta szedett altatót. A maradék mindig a következő napi adaghoz adódik, és ily módon idővel már toxikus, azaz mérgező mennyiség halmozódhat fel belőle a szervezetben.
3. Miért a máj legnagyobb ellensége az alkohol?
Az alkohol olyan molekula, amelyet a máj csak fokozatosan tud lebontani. Kivonja belőle a hidrogént, s eközben egy rendkívül káros anyag, acetaldehid keletkezik. A lebontási folyamat során sok hidrogénmolekula szabadul fel, ami a máj egyfajta biokémiai károsodásához és zsíros elfajulásához vezet.
4. A májzsírosodás önmagában még nem betegség?
A zsíros elfajulásnak sokféle kiváltó oka lehet. Némi zsírlerakódás a májsejtekben még nem betegség, de olyan tünet, ami betegségre utalhat. Az alkohol okozta zsírmáj – ha az alkoholfogyasztás megszűnik – teljes mértékben visszafejlődik. Ha azonban egyre több szeszes ital jut a szervezetbe, alkoholtoxikus hepatitisz, azaz májgyulladás lép fel. Ennek később májzsugorodás és legrosszabb esetben – gyakran csak évtizedekkel később – daganat lehet a következménye.
5. Igaz-e, hogy a máj viszonylag könnyen regenerálódik?
Valóban így van. Ellenkező esetben az emberiség már rég kihalt volna. Egy daganat operációja során előfordul, hogy a májnak több mint a felét eltávolítják. A megmaradt darab néhány hónap alatt visszanyeri eredeti méretét. Egy májgyulladásnál a májsejtek 30 százaléka is elpusztulhat, a májszövet mégis ugyanolyan szerkezetűvé regenerálódik, mint amilyen azelőtt volt. Ha azonban újra és újra káros hatások érik a májat, a felépülés már nem így zajlik le. A működő sejtek helyébe kötőszövet lép, és az egészséges sima és puha májállományt egy csomós szövet váltja fel. Ezt az állapotot nevezik májzsugorodásnak.
6. Kinek kell a hepatitis elleni védőoltás?
Például azokat, akik fertőzésveszélyes környezetben, többek között az egészségügyben dolgoznak. Ajánlott az oltás továbbá azoknak is, akik foglalkozásuknál fogva gyakran utaznak Délkelet-Ázsiába. A meleg éghajlatú országokban és hiányos higiéniai körülmények között nagyobb az élelmiszerek által történő fertőzés veszélye. A hepatitiszA vírus megtelepedhet és elszaporodhat például a tengeri kagylókban, a nyers gyümölcs- és zöldségfélékben, a forralatlan vízben és tejben.
A hepatitis-A és B ellen létezik védőoltás, a C típus ellen azonban még nem, ugyanakkor a C-vírus általi fertőzések száma világszerte nő. Nem százszázalékos és csak néhány hónapig tartó, úgynevezett passzív immunitást nyújt az intramuszkuláris hiperimmunglobulin oltás. Jó hatásfokkal alkalmazható a C-vírus okozta májgyulladás leküzdésében továbbá az Interferon, mely a szervezet egész immunrendszerét erősíti, és lassítja a gyulladási folyamatot.
7. Melyek a májerősítő gyógynövények?
Aki általában egészséges életmódot folytat, az nagy valószínűséggel a máját is megóvja a különböző betegségektől. Ezenkívül a természet is kínál néhány olyan gyógynövényt, amelyek erősítik és védik a májat. A legismertebb a máriatövis, de ide tartozik az articsóka és a pitypang is. A belőlük készült kivonatok gyógyszertárban kaphatók.
Forrás: Galenus
Tetszett a cikk?
2019. április 29.
Hasonló cikkek
„Szemviszketés, könnyezés: mi segít tényleg?” – szemcseppek típusai közérthetően
A szemviszketés és könnyezés mögött leggyakrabban allergia áll (különösen szezonban), de okozhatja száraz szem, irritáció (szél, füst, képernyő), ritkábban fertőzés is. Azért fontos jól “belőni” az okot, mert más segít igazán: allergiánál célzott antiallergiás csepp, száraz szemnél műkönny, fertőzés gyanújánál pedig orvosi vizsgálat.
Allergia a gyereknél: mikor gyanús, mikor irány orvos?
Gyerekeknél az allergia sokféle formában jelentkezhet: van, amikor „csak” elhúzódó orrfolyás és tüsszögés, máskor visszatérő szemviszketés, bőrkiütés vagy köhögés. A nehézség az, hogy a tünetek könnyen összekeverhetők megfázással vagy irritációval – viszont a jó hír, hogy néhány jel alapján elég jól lehet gyanakodni, és időben lépni.
A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori fertőzés: sokan úgy is átesnek rajta, hogy nem is tudnak róla. A legtöbb esetben az immunrendszer néhány hónap–1-2 év alatt „eltakarítja” a vírust, ugyanakkor ha egy magas kockázatú HPV-típus tartósan megmarad, hosszabb idő alatt rákmegelőző állapotot, majd bizonyos esetekben daganatot is okozhat.
Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. BővebbenElfogadom
Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. BővebbenElfogadom