Az éjszaka folyamán kialakuló orrdugulásnak több oka is lehet. Ha nincs egyéb, náthára, légúti betegségre utaló tünetünk, akkor tartós panaszok esetén mindenképp érdemes utána járni, mi áll a hátterében. Dr. Augusztinovicz Monikafül-orr-gégész, allergológus összefoglalta a gyakori kiváltó okokat.
Allergének az ágyban
Az éjszaka folyamán jelentkező vagy erősödő orrdugulást gyakran allergia okozza. Ilyen esetben először a poratka vagy a háziállatok jelenlétére gyanakodhatunk, ilyen irányba érdemes vizsgálódni. A háziporatka a legnagyobb mennyiségben az ágyban, a matracban és a párnában, ágyneműben található meg a lakáson belül. Ha háziállatot tartunk és az ágyunkat is megosztjuk kedvencünkkel, akkor a tőle származó allergének jelenléte is okozhatja panaszainkat. Érdemes még a penész jelenlétére utaló jeleket – szekrények, falvédők mögötti területek, sarkok, hőhidak mentén, cserepes virágok földjén – is ellenőrizni a hálószobában, ha rendszeresen éjjel fokozódik az orrdugulás, mert ez is okozhat allergiát.
Túl száraz levegő
Habár a mai lakásokban inkább a magas páratartalom okoz problémát, de előfordulhat az is, hogy túl száraz a belső levegő. Belélegzése kellemetlen feszítő érzést okoz, ez ellen a nyálkahártya intenzív, beszáradó váladék termeléssel védekezni próbál. Így a túlzott orrváladék termelés miatt dugul be reggelre az orrunk. Ha a páramérő készülék szerint 40% alatti a hálószoba páratartalma, akkor párásító eszköz segítségével tehetjük komfortosabbá a levegőt. Ügyeljünk azonban arra, hogy 70% felett tartósan ne legyen, mert a túl nedves levegő az allergének – poratka és penész – számára kedvez.
Orrdugulás várandósság alatt
A terhesség alatti hormonális változások miatt néhány kedvezőtlen tünet is jelentkezhet a babavárás időszakában. Ezek egyike az orrdugulás. A progeszteron hormon szintjének emelkedése ugyanis fokozott véráramlást okoz a szervezetben. Ez a jelenség az orrjáratok területét is érinti, ami miatt az orrnyálkahártya megduzzadhat, így sok várandós tapasztal orrdugulást. Fekvő helyzetben anatómiai okokból ez még fokozottabban jelentkezik, ezért ébredhetnek a kismamák orrdugulással.
Ha horkolás is társul az orrdugulás mellé
A zajos éjszakákat sokszor az okozza, hogy a beteg képtelen az orrán szabadon lélegezni. Az orrdugulás oka ilyen esetben lehet az alsó orrkagylók megnagyobbodása is. Orrkagylóból három található az orrüregben, ezek melegítik fel, szűrik meg és párásítják a belélegzett levegőt. Előfordulhat, hogy valamilyen okból – akár az orrnyálkahártya tartós gyulladása vagy túlzásba vitt orrspray használat miatt – az alsó orrkagyló megnagyobbodik és így akadályozza a légzést, tartós orrdugulást okoz.
Orrdugulás reflux miatt
A reflux során a nyelőcső záróizmának gyengesége miatt a savas gyomortartalom visszaáramlik a nyelőcsőbe, de tüneteket nemcsak itt, hanem a légutakban is okozhat. Reggeli torokfájás, krónikus orrmelléküreg-gyulladás következtében pedig orrdugulás is lehet a panasz. A reflux tünetei is rendszerint fekvő helyzetben rosszabbodnak, de gondolnunk kell erre a lehetőségre akkor is, ha műtét ellenére is kiújuló orrpolip okoz ismét orrdugulást. Ilyen esetben a reflux és a polip vagy a krónikus orrnyálkahártya-gyulladás egyidejű kezelésével lehet megszüntetni az orrdugulást.
Orrdugulás éjjel-nappal
Fekvő helyzetben az orrdugulás mindig fokozódik. Előfordulhat, hogy nappal is tüneteink vannak, de akkor enyhébbek vagy átmenetileg meg is szűnnek, emiatt nem is tulajdonítunk neki különösebb jelentőséget. A tartós orrdugulás hátterében a felsoroltak mellett még több ok állhat, például orrsövényferdülés, bizonyos gyógyszerek szedése, hisztamin intolerancia vagy daganatos elváltozás is. Nem múló panaszok esetén ezért forduljon mielőbb fül-orr-gégészhez!
Forrás: Fül-orr-gégeközpont / PatikaMagazin
Tetszett a cikk?
2022. augusztus 29.
Hasonló cikkek
MRSA – A szuperbaktérium, mely ellenáll az antibiotikumoknak
„A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni” című cikk után külön figyelmet szenteltem az említett anyagban szereplő „Staphylococcus aureus”-nak, mely után több olvasó jelezte, hogy kíváncsi az „MRSA”-ra is, amiről korábban csak érintőlegesen szóltam. Ezért jöjjön most ez a baktérium és nézzük meg, miért is nevezik "szuperkórokozónak" és hogyan védekezhetünk ellene?
Hasfájás: Mi okozza, hogyan csillapítható és mikor kell orvoshoz fordulni?
Ha már a múltkor szót ejtettem a fogfájásról és fejfájásról, következzen most a hasfájás, amire szintén ajánlott felkészülni, ha nyaralni indulunk – és „úgy egyébként is”. Ez a panasz bármely életkorban előfordulhat. Lehet enyhe, múló kellemetlenség, de akár súlyos betegség jele is. A has több szervet is magába foglal, ezért a fájdalom okának pontos megállapítása olykor nem egyszerű. Cikkemben bemutatom a leggyakoribb kiváltó tényezőket, a fájdalom csillapításának lehetőségeit, és azt is, mikor nem érdemes halogatni az orvosi vizsgálatot.
Fejfájás: Okai, típusai és hatékony csillapítási módjai
A fejfájás az egyik leggyakoribb panasz, mely kortól, nemtől függetlenül bárkit érinthet. Változó intenzitású és jellegű lehet: néha tompa nyomásként, máskor éles, lüktető fájdalomként jelentkezik. Bár legtöbbször ártalmatlan, néha komolyabb probléma tünete is lehet. Fontos megérteni, mi állhat a hátterében, és hogyan enyhíthetjük hatékonyan. Főként fontos ez most, ahogy egyre többen indulnak útnak, hogy megérdemelt nyári pihenőjüket élvezzék.
Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.